|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
_Bárzongoristák
”És szállt a füst, szólt a zongora”. Ezt a rövid pár szót gyakran olvashatjuk versben, prózában amolyan hangulati háttérként a legtöbbször eleve bűnös, ital- és cigarettaszagú történetekhez. Ilyenkor egyáltalán nem fontos, hogy ki zongorázik, az olvasó képzeletében mégis megjelenik a füstben úszó helyiség, ahol egy sarokban sötétbe öltözött, fáradt arcú férfi ül a zongora mögött. Szájából cigaretta lóg akkor is, ha a füsttől könnybe lábad a szeme. A zongorán kézközelben konyak, meg néhány kiürült pohár. Milyen fura, hogy egy fagottosról, hárfásról, oboásról, nagybőgősről és sok más hangszer egyébként mesteri használójáról nincs ilyen gazdag képe az olvasónak. Persze hallottunk legendákat gitárosokról, hegedűsökről, hires prímásokról, akik zenei extázisukban szétverték, felgyujtották hangszerüket.
Sokan híreszteltek elbűvölő történeteket egykori bárzongoristákról, különösen ha azok később a zene tiszteltebb területén is komolyabb hírnevet szereztek maguknak. Ez mindíg hálás témának bizonyult. Olyan zongoristákról szólnak ezek a legendák, akiket fiatalabb korukban vagy a család szegénysége nem hagyott kibontakozni, vagy az akkor uralkodó rendszer kiforrottsága ellenére sem hagyott érvényesülni. Persze voltak, akik egyszerűen csak élhetetlenségük miatt ragadtak le az “éjszakai füstös lokálok” izgalmas hangulata mellett. A mesék többsége mindíg arra mutat, hogy főhőseik valójában egészen egyszerűen zenei zseniknek születtek. Hogy állított, vagy tényleges mellőzöttségük idején is legyen kenyérre való pénzük, eldugott, sötét bárokban kényszerültek zongorázni. Nekik ez egyszerű feladat volt, de annyira lealacsonyító és megalázó, hogy ezt valamilyen formában jelezni is igyekeztek. Bár játékukat csodálattal hallgatta a közönség, mégis inkább azért üldögéltek körülötte, hogy láthassák, amikor játék közben hirtelen mozdulattal lapoz egyet a kottatartóra kitett ponyvaregényen, mert már alig várja, kit lőnek le a következő oldalon. Elgondolkodom: ekkora művésznek a ponyvakönyvecskék tényleg kielégítik irodalmi érdeklődésüket? Vendégei a tekintetében csillogó figyelmet lesték, amely a könyvben folyó eseményekre koncentrált. Szinte már arról sem tudott, hogy közben zongorázik valamit. És mindíg a ponyvaregény volt a lényeg. Lényegtelennek hihetnénk, de egy öreg ponyvát nem lehet cask egy kézzel lapozni. Próbája meg bárki. Ponyva! Mi érdekes lett volna egy Jókai-, egy Mikszáth könyv látványában? Az elmesélők szerint a zongoristák a rongyosra olvasottakat bujták, de az is előfordult, hogy unalmukban el-elbóbiskoltak. Ez azt jelenthette, hogy mint egy gép, a zongorista szinte álmában játszotta egymás után a slágereket - hiszen mi az neki?! -, bezzeg ha hallanák, amikor a legnehezebb Chopin- és Liszt-szerzeményeket rázza ki ujjaiból. Pedig valamikor a ponyvát olvasva zongorázónak is, ha tetszett, ha nem, meg kellett tanulnia az elzongorázandó slágereket, magyarnótákat, börtöndalokat, bugyuta operetteket. Azok a melódiák, harmóniák nem születnek együtt az emberrel. Hiszen ha ezeket nem tudták, a munkát sem kapták meg. Nem egyszer találkoztam már a teljesen laikus leírással: valaki odatett egy kottát a bárzongorista elé, és bár az addig valami napi slágert játszott, áttért arra, ami a kottában állt. Automatikusan azt játszotta. Észre sem vette! Micsoda képtelen őrültségeket képes kitalálni és terjeszteni a laikus közönség! Erre azonban érdemes lehet építeni, zenés-zongoristás presszót nyitni.
Van egy népszerű zenei idill-mese az egykori csodálatos művészről, aki egy parti sziklán ülve dacolt a tenger vizét felkorbácsoló széllel, s közben utánozta a sirályok lágy röptét, hogy azután majd jobban végezhesse karmesteri munkáját. Csakhát a karmester munkája nem koreográfiai bemutató, hanem eszköz zenekari zenészek munkájának dinamikai megformálásához, zenészek figyelmeztetése: “halkabban”, “erősebben”, vagy ”most te jössz!”
Nevetséges…
Aki egy bárban zongorázva közben könyvet olvasgat, szégyenletesen nagyképű. Ha volt, vagy van ilyen. Még az is jobb, ha egy dal közben elalszik. Fáradt lehet, de olvasgatni nem kellene. Emberek fizetnek azért, hogy meghallgassák játékát, ő meg azon szenveleg, milyen szerencsétlen, mert ott kell ülnie, mert ezeknek a senkiháziaknak kell kielégítenie silány zenei igényüket. Nem mondom, ha zongorázás közben olvasgatás helyett esténként legalább egy kardigánt megkötne, annak legalább lenne valami értelme. Egy ponyvaregénynek?
Ugyanakkor, ha feledem a dolog filozófiai, zenei-szakmai részét, el kell ismernem: talán éppen a füstös lokál tulajdonosa az, aki attrakciónak, jó üzleti fogásnak tartja, hogy zongoristája ponyvákat olvas zongorázás közben. Ez „viszi” az üzletet. Igenis, lehet, hogy ezért vette fel a művészt, nem a jó zongorázásáért…
Hát akkor én mi a csudát hőzöngök itt? Koncertteremben a sznob és nem-sznob közönség előtt nem olvashatná még a Háború és béket sem...
Akiket én ismertem, azoknak már a computer idők előtt olyan volt a feje, hogy ezrével raktározódtak el benne a dalok, szövegek, melódiák, harmóniák. Ezek ugyanis olyanok, mint a külföldi telefonszámok. A 0046 Svédország, a 08 Stockholm és azután jön a lakás száma. Ez valójában három szám. Egy pianobár, vagy egy pesti-budai presszó zongoristájának odaszól valaki: „Van egy szőke asszony”, akkor ott a fejében van a Google és a világ összes adattára és máris ott a keze az első harmónián, énekében pedig tényleg ott a kért dal szöveggel, dallammal együtt. Hihetetlen. Dehát ettől bárzongorista. Nem az első héten, de talán az első néhány év után. Elaludni most is szabad, de ponyvát, könyvet olvasni azt nem. A vendég, aki három év után először jelenik meg ott hátul, a homályban, elvárja, hogy azonnal megszólaljon a zene, amit legutóbb, de akkor már sokadszor kért. Fel kell tudni ismerni. Hiszen ő a vendég, ő az, aki az, aki itt volt, akkor, amikor itt volt, hát, igen, azok voltak a szép idők... És ha az ezresét leteszi a zongorára, az nem kenyér, hanem kellemesen fájdalmas köszönet a zongoristának. Lehet, hogy ez előkerül a zongorista egyik álmában tíz-húsz évvel később. Abban az álomban már fel sem merül az ezres látványa, hanem a mosoly és a bólintás: „köszönöm szépen”.
Az ilyen bárzongoristák nem álmodoznak koncerttermek légköréről, világhírről, napi nyolc-tíz óra gyakorlásról. Manapság hemzsegnek a világban ide-oda utazó nagy művészek. Évente többször is fellépnek, beosztással élnek, legtöbbször beskatulyázottan Chopint, Mozartot, Lisztet zongoráznak. Tőlük nem kérnek Beethovent, Bartókot meg pláne, hiszen arra ott van az a pár, aki abban van otthon. A bárzongorista ott van, ahol lennie kell. Minden este sikere van, minden este eljön hozzá valaki, valakik, akik hozzá jönnek. Ha a vendég Amerikából pár évente egyszer átjön Budapestre, az első este elmegy hozzá, vagy megkeresi, hol zongorázik. És az a pillanat, amikor a zongorista felismeri őt és elkezdi a dalt, „A” dalt, akkor az megért kétszer 11 órás repülést... A zongoristának is nagyok ezek az esték, mert nincs az a taps, ami ekkora boldogságot ad a koncertzongoristának. A koncerttermek közönsége egy ráadás után már siet a ruhatárhoz, mert hosszúak tudnak lenni azok a sorok. A zongoristához, aki az előbb hatalmas sikert aratott, holnap, vagy soha nem lehet már visszajönni. Nem játszik rendelésre, még pénzért sem.
Ezért tehát tényleg itt az ideje beszélni a vendéglátós szakemberek hatalmas hibájáról: hová lettek a bárzongoristák, akik biztos pénzt hoztak az éjszakai lokáloknak. Miért hiszik önök, hogy a zongorista az első, akin válság idején spórolni kell? Miből gondolják, hogy egy magnó, egy CD is zene? Nem kerül annyiba, mint egy zongorista.
Ébresztő, mert már nincsenek sokan...
2014-02-14
|
|
|
- February 16 2014 08:48:05
Kedves László!
Örülök ennek a nagyon jól "összeszedett" írásodnak, s tudom, ha nem hasonló "berkekben" éltél és jártál volna életed során, ilyen szépen és szívhez (vagy bártulajdonosokhoz?) szólóan nem is tudtál volna írni! Ebben az írásban benne van zenei életed minden mozzanata, érzelme! Már elsőre magam előtt láttam régi szép filmjeink egyikét-másikát, de rögtön ott láttam magam előtt a Casablanca c. film szereplőit is, hiszen feledhetetlenül szép film volt az is. Füstös bár, zongorával, zongoristával, vendégekkel és szép hölgyekkel.
Bár bevallom őszintén, nem túl egészséges hosszú órákat, éjeket eltölteni egy füsttel teli bárban sem a zongoristának, sem a vendégeknek! El is gondolkodtam azon, hogy vajon, az akkor (régebben) bárokba járó emberek gyakrabban vagy ritkábban látogatták volna-e e helyeket, ha cigarettázni, pipázni vagy szivarozni nem lehetett volna? Ha már akkor kitiltották volna a dohányzást a vendéglátó helyekről? Nekem ezek is eszembe jutottak most.
Köszönöm, hogy elég hosszú idő után ismét olvashatlak, de ez csak azért van, mert én is ritkán jövök fel ide a Napkorongra olvasgatni. Meg ez azért is van, mivel a facebookon majdnem minden jó író-költő ismerősömnek megjelennek a versei, s első kézből már ott olvashatom őket. Azért néha ide is el-ellátogatok, de mint mondom, ritkábban, mit máskor szoktam.
Nálunk, az egyik (helyi) kiskocsmában (Piccoló) vannak vendégek, amit inkább hallomásból ismerek, tudok. De egy faluházi rendezvény után én is meglátogattam férjemmel együtt, ahol éppen egy fiatalember szintetizátoron játszott és énekelt ismert dalokat. Nagyon jó hangja van ennek a fiúnak és szívesen hallgattuk. Igaz, hogy nem zongora, de a szintetizátor sem rossz hangszer. Annyiból könnyebb kezelni ezt az "instrumentumot", - ahogy én tudom -, hogy a taktusokat be tudja rajta állítani ahhoz a zenéhez, amit éppen játszani akar. (Niki lányunknak volt egy kicsi szintetizátora, de volt egy játék zongoránk is, amin én a "Hulla helyhest" és a "Boci-boci tarkát" el tudtam pötyögni. Ennek is örültem! Hiába, én is valamiféle "zongorista" vagyok, hiszen, volt idő, amikor azt mondták nekem, hogy "zongorázza le" ezt és ezt az írást! Énekelni jól tudtam, zeneiskolába nem járhattam, akkor még nem is hallottunk erről vidéken! De lehet, hogy én is megtanulhattam volna. Apai nagyapámnak volt egy hegedűje, amit néha "cincogtatott", de igazi zenei dallamokat nem igen tudott kicsalogatni belőle.
A TV-ben láttam, hogy voltak "bárzongorista versenyek", bár nem néztem őket végig, csak az a kérdés, hogy Ők játszanak-e a bárokban, vagy előkelőbb helyeken? Talán azért van ezen a téren is utánpótlás, bár ahogy eddig bárokba nem igen jártam, ezután még úgy sem tudom ezt nyomon követni. De el tudnék képzelni egy születésnapi ajándékot egy kellemes vendéglátó helyen, ahol a zongorista az én dalomat játszaná éppen, füstkarikák nélkül.
Nem tudom, bártulajdonosok olvassák-e írásodat? Én szívesen olvastam!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- February 16 2014 18:57:55
Zsuzsanna, köszönöm szépen az olvasást, meg a megtisztelôen hosszú hozzászólásodat is.
Egy dolog, amire nem akarok elfelejteni válaszolni: itt Svédországban már nagyon régóta van dohányzási tilalom nem csak éttermekben, bárokban, de minden helyen, ahol sok ember van, vagy lehet egyidejüleg. Emlékszem, amikor otthon is sor került erre, u.az történt mint itt: elmaradnak a vendégek, bezárhatjuk a bárt, éttermet. Nem így történt otthon sem, itt sem. Megjegyzem magyar szememnek-eszemnek még 35+2 év után is csodálatosnak tûnik, amikor férfiak, nôk kitódulnak egy bár, szálloda elé, hogy az utcán szívjanak el egy cigarettát. AKKOR IS, HA -25 fok van! Pedig egyik sem hal bele. Nem tudom, hogyan csinálják.
Egy bárzongorista hangulatát nehéz megközelíteni egy szintetizátoros, vagy keyboardos zenész munkájával. Utóbbiak igyekeznek egy teljes zenekart helyettesíteni, amely természetesen soha nem lehet olyan intim, mint egy búgó zongora. Egyébként a zongorának már a látványa is egy kissé tiszteletet parancsoló, ha a zenész nem püföli, hangja akkor is kitölti a vendégek beszélgetési szüneteit. Hálás vagyok az Istennek, hogy ezt a munkát juttatta nekem. Apám mindíg attól félt, hogy majd részeges leszek, meg persze a sok cigaretta. Érdekes, de a 80-as évek közepén egyik napról a másikra fejeztem be 29 és fél év után a dohányzást, az alkohollal meg úgy vagyok, hogy szeretni szeretem, de emlékezetem szerint 18 éves korom óta kétszer csípem be, ill. tényleg: berúgtam. Arra is emlékszem, hogy mindkét alkalom véletlenen múlott, pontosabban egy-egy olyan poháron, amit már nem kellett volna felhajtanom (ezek egyike Berlinben, ahol a munka végén bekaptam azt a +1-et, kiléptem a hideg utcára, szakadt a hó és amikor beléptünk a következô meleg helyre, mintha leütöttek volna.
Na, a másik az UNICUM-tól volt, de megbocsátottam neki... azt szeretem, de sajnos itt svédben nem lehet kapni, amit meg otthonról hozunk, azzal spórolunk.
Zsuzsanna, köszönöm és minden jót (sajnos, én nem járok FACEBOOK-ra, de remélem, azért a Korongon még találkozunk!)
PiaNista |
- February 17 2014 00:25:32
Kedves PiaNista!
Már csak én hiányoztam a triumvirátushoz: Zsuzsát jól ismerem,- barátok vagyunk - személyesen is. Hozzád pedig bejövök néha, mert ott élsz, ahol a volt családom, akikkel nincs kapcsolatom. Sajnos.
Elolvastam mindent, nagy érdeklődéssel kísértem a témát: két szó nem tetszett bocsáss meg, a "bugyuta operett".
Most nincs kedvem regényt írni, elmúlt éjfél, csak megjegyzem, hogy színházakban nagyon sok operettben táncoltam és akkor, élni sem tudtam volna nélkülük. Azután a húgommal duettben bejártuk Nyugat-Európa városait, színpadjain léptünk fel, az éjszakai életben is, ahova épp szólt a szerződésünk. Tehát ezért tetszett az írásod, mert nagyjából ismerem ezeket a helyeket. Még nemrég is felléptem, de 12 éve főleg írok és már a 8. könyvem is megjelent.
További jó munkát és jó egészséget kívánok szeretettel: Viola  |
- February 17 2014 00:45:40
Még csak annyit, ha netán érdekel, akkor megnézheted a velem készült riportot a Montázsmagazin/iróklub beírásával a Google-on.
Most még ott van elől.
Szeretettel: Viola |
- February 17 2014 10:54:46
Kedves Viola, ha kb. egyidôsek lennénk, biztosan találkoztunk volna, mert én 75-76-ban a Moulinban játszottam 7 tagú zenekarommal, majd három hónapot trióval játszottam a Kamara Varietében, két évig másodállásban a Nagycirkuszban...
Erröl még írok Neked!
PiaNista |
- February 17 2014 11:48:16
Kezd érdekes lenni! Én is dolgoztam a Kamara Varietében, még a régi nagyokkal, már hirtelen be sem ugrik a nevük, ezt teszi a kor!
Viszont a Moulinban, az elején, még a Csepi-zenekar volt, Azután Holéczi zenekar, - /Velük Jugoszláviában is találkoztunk/ - a Savoyban pedig Tabányi Mihály kísért bennünket.
Ez tényleg rég volt! Hogy-hogy, még mindig élek? Őrület!
Neked viszont jó egészséget és sok sikert kívánok nagyon sokáig.
Várom a folytatást.
Szeretettel: Viola |
- February 17 2014 19:18:00
Kedves Viola, eléggé gyilkos szakmában éltél meg szép éltkort. Magam is csodálom, hogy ennyi rengeteg éjszakázás után nincs harminc, egymást verô betegségem. És ezenközben - 29 év után -hagytam abba a dohányzást egyik napról a másikra. Italozással pedig nagyon szerencsés voltam, mert egy-két hely kivételével, fôleg tengerjáró hajókon, soha nem tartottam szünetet. 5-6-7 órát zongorázta/énekeltem szünet nélkül. Ha közben iszom valamit, elôbb utóbb könnyítenem kell magamon. Így azonban inkább nem ittam. Azután meg már minek, vagy csak igazán keveset.
Írtam neked itt a Korongon privit!
üdvözlettel:
PiaNista |
- February 17 2014 20:27:02
Köszönöm kedves László!
Válaszoltam.
Szép napokat kívánok: Viola |
- February 20 2014 08:31:59
Örülök, hogy visszatértem ide és beleolvashattam, kedves László Violával folytatott "beszélgetésetek"-be is. Bizony, amikor a "bugyuta" operettet említetted, én is elgondolkodtam egy kicsit, hiszen én igen nagyon szerettem az operetteket. Amikor színházba jártam fiatalabb koromban, legtöbbször azokat néztük meg. De imádom a musicelleket is. Ám nagyon jól játszották Kaposváron a "Revizort" és más nem zenés darabokat is. Már régen jártam színházban, utoljára a "Valahol Európában" és a "Hair" c. musicelleket láttuk a Kaposvári Roxinház előadásában, de már az sem most volt.
Nagy örömömre - a Polgármesterünk bejelentette a Bor- és Sütemény mustra rendezvény napján -, hogy a Falunapra (június) érkezik a Csík Zenekar. Én és a férjem is nagyon szeretjük a dalaikat. Pályázaton nyert pénzzel kiegészítve tudjuk ezt megoldani, s emellett 1000 ember "megszólításával", közreműködésével környezetvédelmi "feladatokat" is végre kell hajtani azoknak, akik az előadást ingyen szeretnék megnézni! Én ezt nem is bánom! Mi a férjemmel kettesben is végeztünk már szemétgyűjtést, hogy tisztább erdei környezetben élvezhessük a szőlőhegyre kivezető utunkat. Nem igen van követőnk ebben. De a szemetelésben azóta is sok ember követi mások rossz példáját. Csak ennyit szerettem volna még írni!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- February 20 2014 13:42:55
Zsuzsanna, örülök visszatérésednek. Féltem, hogy "ottragadsz" a Facebookon. Feleségemmel is elolvastattam a mai bejegyzésedet. Sajnálatos, de ugyanakkor szinte hôsies ez az összegyüjtés, hogy megvalósulhasson a Csík-koncert. Biztosan nagy örömötök lesz benne. Én legelôször Nyíregyházán láttam ôket a város fôterén...bizonyára 10.000 vagy több ember. Nem is tudom, honnan szereztek ennyi padot. Akkor még nem tudtam, hogy egy évvel késôbb meginterjúvolom a zenekar minden tagját, kivéve a hölgyet, aki alig állt szóba valakivel. Nem úgy értem, hogy nagyképû volt, hanem lehet, hogy ô ilyen. Itteni koncertjük után együtt vacsoráztunk, s akkor az italok is tovább oldották a hangulatot. A "Most múlik pontosan" számukat én is éneklem/játszom, bár az igazából a Quimbi nevezetû (magyar) együttes dala, de a Csíkék tették igazán közkedveltté. Kicsit furcs a szövege, de sok amerikai sláger van, amelyik a sok szövegével egyáltalán nem mond semmit (pl. Whiter Shade Of Pale" ...biztos vagyok benne, hogy ismered...orgonával kezdôdik, mint valami Bach szerzemény).
Ami pedig a "bugyuta operett" kifejezést illeti, nem kell rossznéven vennetek. Az operettek tele vannak fülbemészó dallamokkal, de a történetek, amelyekrôl ezek szólnak, legtöbbször grófokról, nagyhercegekrôl mesélnek édeskés szituációkat. A musicalok esetében sokszor egészen komoly témák is vannak (pl. éppen a "Hair", vagy a J.Ch.Superstar). Az operettekben végül mindenki boldog, a musicalokban nem biztos...
Köszönöm szépen visszatérésedet.
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 18. Thursday,
Andrea napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
