Napkorong

Szent György Otthon, Tarján

A negyedik szobában végül már szédültem. Talpam alatt a szőnyeg mezőként lélegzett, körben az ágyakon alvó virágok, ringtak a harmatozó napsugárra éhesen. Ez a sugár azonban le van mélyre zárva -, le, a létvágy alá pincézett hazába.
Talpam alatt mező, bennem falak,mögöttük vétlen vér-vétkek, kik felettébb szomjasak. Innának záporból nagy nevetéssel, fogyna csak ki az átok szünetlen ég-remegése. Rázza az ideget, - a hideg is didereg! - a rácsot. Belül-e, kívül-e a Tél? Esznek szó-havat - tettükkel ordítanak: Adjál csak adni -, adj már --- (De mit?)
Tető alatt állok, talpam alatt mező, vállamon tarisznya. Féledezem. Hoztam mézes álmot, szolgálandó lelki erényt; - s maradok szándéktitokban.
Álltam ott, köhögős virág, magamba bujdokolva, hogy a hallgatás nyelvét jól kitanuljam. Korábban gügyögtem. Felnőttem! - szólni nem tudok mégsem most még.
Hirtelen szívére szorított ugyan egy fa, kétkerekű rokkant Nap gurult egyik ágán, indult a semmiből a Semmibe, - mire is tanítani? Eléje álltam, paroláztam, s félreugrottam újra. Nem zuhant le ---
Állok a mezőn, nincsen fa. Állok a falban, nincsen arcom. Állok az arcomban, a lomb gyümölcsöt álmodik.Ellesném a helyes szólás titkát. Az érintés súlyát viszont nehezen adom, mégis víz nélkül is kiszirmosodom. Vázák és vázak között vagyok éledző gyökér. Pillanatra egész bőrömön végigiramlik a Béke. Minden sejtem szemek garmadája. Illatokért szemlézik hitem. Kulcslyuk vagyok! - kulcsom a Hold, kulcsom a kimondhatatlan. Belátni a pincébe. Oda le, mélyre! (Hátam mögött záródik-nyitódik egy ajtó.)
Állok a mezőn. Talpam alatt hullámzik a szőnyeg. Fölfeszül fölénk a szívármány, - mint óceánra új ábránd.
Csend rian: a mindennapok kikötője.
Mi a Szó? - lélegzeni!
Mi a Való? - szeretet. (Önkéntelenül is jobbra kapom a fejemet!)
Fenn, lenn és benn: süt a Nap.

(1999.)