|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
_
Apropó ajtó. Balra, jobbra nyílik, vagy egyszerûen elcsusszan valahová azért, hogy megmutassa, mit rejt elõled. A kilincs meg azért van, hogy segítsen, esetleg kezed pihentesd, rajta míg meggondolod akarod-e, egyáltalán ami mögötte van. Ez attól függ, a kíváncsiság erõsebb-e a félelemnél, és a feledés milyen gyors.
Ha a címre veted tekinteted, látod vizuálisan magad elõtt a képet. Ha kicsit nagyobb lenne, magasabb az elõtte lévõnél, talán lépcsõfokként büszkélkedne. Mivel szerény, igazságos, szeretetre méltó, marad egyszerûségében. Lehet cicomázni, fényezni, cirógatni, rátaposni, Õ akkor is csak a két ajtófelet teszi fesztávolságában stabillá. Elválasztja az elõtte, s utána lévõ teret, nehezebbé teszi a lábatlanság gördülékenységét a szintbõl való kiemelkedésével. Néha tenni kéne Reá egy táblát; vigyázz! Ajtó következik!
Néha meg észre sem veszed. Vagy fáj, ha eltéveszti lábad a Helyének milyenségét. Gondoltam minderre, amikor szobám melegségébõl szomjúságom cipelte testét a hûtõszekrény felé, mert benne rejlett a megoldás. Ekkor az észrevétlenség homályából valóságossá lett a fájdalom által. Mire gondoltam ekkor? Esetlenségem butaságára, de nagyon! Nejem nevetõ arcából felém rontott megállapítása; húsz éve ott van; most vetted észre? Fájdalmamban nevetve mondtam én is; tényleg!
Mielõtt tudatosulna benned, szájmenés csak, ami az elõtted lévõ papírlapon sorba szedett mondatokban szemednek mutatja magát, vagy arra gondolnál, ez véled is megtörtént már, esetleg nem érzed benne hiányodat, talán idegessé tesz, mert nem akarsz a mögötte formálódó tartalommal foglalkozni, akkor olvasd újra az eddig leírtakat, engedd át szíved a léleknek, találd meg benne a szimbólumokat, tedd példabeszéddé, s tedd ki az idõbe oszlopként, az erre tévedt kíváncsiskodó elé, hogy lássa, itt járt az értelem.
Nyár van. Kikandikál a vágy a tanterem ablakán a tanítottak szemével. A nevelés megszûnt. Számadás ideje szégyenkezik a kipirult arcokon. Mutatni kéne, mi különböztet meg a másiktól. Miért lesz ez példa és irigység e nemzet felé. Akarnak e követni, vagy elveszik csak, amit nem tudok megvédeni. Valamin át kell lépnem, vagy megállva rajta, elhagyni a biztosat a bizonytalanért. Kár leszakítani a virágot. Tövén még hetekig szép. És a magokról nem is gondolkodom még.
A média ordítva kínálja a giccset a profitért. A gonoszság mindig elérhetõbbnek, jobbnak, édesebbnek mutatja magát, s elhiteti vélem, mindez rögtön az enyém lehet. Az ára már nem is érdekes. Ha belegondolnék, mibe kerül ez nékem. Születünk. Élünk valahogy, testünk halálakor meg vége létünknek. Onnan meg csak egy jött vissza. És milliók haltak meg. Tartalom nélkül mormolom az imám, hogy kárhozni képes legyek. Fel sem vetõdik bennem; minek?
Ha a címre veted tekinteted, látod vizuálisan magad elõtt a képet. Ha kicsit nagyobb lenne, magasabb az elõtte lévõnél, talán lépcsõfokként büszkélkedne. Fáj, ha eltéveszti lábam a Helyének milyenségét. Gondoltam minderre, amikor szobám melegségébõl szomjúságom cipelte testét a hûtõszekrény felé, mert benne rejlett a megoldás. Ekkor az észrevétlenség homályából valóságossá lett a fájdalom által. Nejem nevetõ arcából felém rontott megállapítása; húsz éve ott van; most vetted észre? Fájdalmamban nevetve mondtam én is; tényleg!
2008-06-09 Érpatak
Nagyerdessy Mihály
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. April 18. Thursday,
Andrea napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
