|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 1
|
|
_![]()
Torma Zsuzsanna
(Lányok és asszonyok visszaemlékezéseiből)
A szelídgesztenyefa alatt
Az apai nagyapjuk háza és az ahhoz tartozó nagy telek volt gyermekkorukban a játszóterük. A szülők a határban dolgoztak, a nagyanya és a nagyapa a ház körüli és állatokkal kapcsolatos munkákat végezték. Általában a nagyanya főzött. Örültek, ha az unokák nem voltak láb alatt és a szomszédgyerekek, vagy az iskolatársak játszani mentek az udvarra, ami nekik a féktelen szabadságot is jelentette. Amikor már iskolások lettek, főleg nyáron örültek a gondtalan szabadságnak. Jöttek játszótársak közelről, távolról, de gyakran ott töltötték a nyarakat az unokatestvérek is. A szomszédban is fiúk laktak, meg az unokatestvérek közül is ketten fiúk voltak.
A ház körüli nagy udvarban diófák, körtefák adtak nyáron árnyékot a nagy melegben, de volt még eperfa is, aminek termését a gyerekek igen szívesen fogyasztottak.
Számukra a birtok, a nagy udvaron kívül a kert végétől, a dombról levezető és egészen a völgyig nyúló telek nyújtott lehetőséget arra, hogy legyen elég nagy mozgásterük. Be is járták elejétől a végéig. A völgybe nyúló telek középső részén volt egy cukorkörtefa, az alsó végében pedig volt néhány diófa és egy nagy szelídgesztenyefa is, ami alatt szintén játszadoztak, vagy az ágai között mászkáltak. A völgy végében, a réten régi kenderáztató volt, oda nem merészkedtek, vagy messzire elkerülték.
Az egyik fiú unokatestvér, aki a legidősebb unoka volt, egyik lány unokatestvérét egy alkalommal a fa alá csalogatta, s rábeszélte, hogy húzza fel a szoknyáját, tolja le a bugyiját, hogy megmutatja neki, hogyan kell papás-mamás játékot játszani. A kis naiv gyermeklány nem tudta még, hogy az mire való, de a fiú biztosan hallott már róla, hogy azt hogyan kell csinálni. A lány két meztelen combja közé feküdt és olyan mozgásokat tett, amit a kislány még eddig nem látott és nem hallott, nem is tudta mire vélni a dolgot, nem volt neki bűntudata. De biztosan a fiúnak sem. Erről az esetről a kislány nem szólt a szüleinek, mert azt hitte, ez a játék is a többi játék közé tartozik, csak még eddig nem játszotta vele senki. Csak később, amikor már nagyobbacska lett, majd fiatal lányként visszaemlékezett az esetre, akkor gondolt arra, hogy az a gyermekkori játék nem is volt annyira ártatlan dolog. Egész életében magában tartotta, s úgy gondolta, ezt a titkot, amiről egyikük sem beszélt felnőtt korukban, ő is magával viszi majd a sírba. Az idősebb fiú unokatestvér már magával vitte.
A kis tehénpásztor lányka
Amikor már akkorák voltak a lányok, hogy rájuk lehetett bízni a tehén legeltetését, majdnem egész nyáron az volt az egyik foglalatosságuk a többi házimunka mellett. Liza szerette legelőre vinni a tehenüket, hiszen ott találkozhatott a többi játszótársával. Főleg fiúkkal, mert hiszen nem minden tanyasi lánynak kellett minden munkában segíteni. A gazdagabbak a munka helyett is játszhattak. De nekik ki kellett venniük a részüket a munka dandárjából.
Egyszer találkozott egy nála idősebb fiúval, aki a tehénlegeltetésben szintén részt vett. A fiú nagyapjánál vendégeskedett éppen a nyári szünet alatt. Amúgy pesti gyerek volt. Lizának megtetszett a fiú, és egy alkalommal úgy gondolta, hogy anyja arcpirosítójával és púderével egy kicsit szebbé varázsolja az arcát, hogy a fiúnak jobban tetsszen.
De rosszul döntött, mert a többiek, s a pesti fiú is azzal fogadták, hogy biztosan beteg és lázas, azért olyan piros az orcája! Liza el is szégyellte magát, és azután már nem akart szebbnek mutatkozni, mint amilyen volt valójában.
Közben a pesti fiú a nyár végeztével visszautazott Budapestre, s Liza többé sohasem látta többé.
Még gyermeklány
Úgy kezdődött, mint Rómeó és Júlia története. Liza hetedik osztályba járt. Az iskola a község külterületén fekvő valamikori kastélyépületben volt. Oda jártak a fiatalok hétvégenként tévét nézni. Volt egy idős bácsi, aki néhány házzal odébb lakott az iskolától, s mindig hozta az iskolaterem kulcsát és beengedte a fiatalokat. Abban az időben csak az iskolában volt tévékészülék, és a tanító is csak akkor kapcsolata be, ha Kudlik Juli tudományos műsora volt éppen soron. Egyébként a tévében filmeket csak hétvégenként lehetett nézni. Nem volt mindennap műsor!
Liza és a nála 3 évvel idősebb fiú a tánciskolában ismerték meg egymást. Addig a lány nem is igen figyelt fel rá és nem is találkoztak kettesben. Aztán a többszöri találkozás után és a tévénézés közben több alkalommal is egymás mellett foglaltak helyet az iskolapadban, lehetőleg mindig a terem hátsó részén. A lány nem egyedül járt hétvégenként tévét nézni az iskolába, vele ment a húga is és néha az édesanyjuk is.
Egy alkalommal, amikor a fiú hazakísérte mindkettejüket, a fiú Liza arcára egy puszit adott, akit meglepődve csak annyit mondott rá, hogy: „Te, kis szemtelen!”. Persze, ezt csak szégyenkezésből ejtette ki a száján, nem gondolta komolyan, s amúgy sem esett neki rosszul.
Később már közelebb kerültek egymáshoz, nem csak egymás kezét fogták, hanem a fiú többször is megpuszilta, megcsókolta. Egy alkalommal útközben hazafelé nem is akarta abbahagyni, hanem folyamatosan csókolgatta, és azt kérdezte a lánytól, hogy: „Szeretsz, szeretsz, szeretsz? Lizának ismeretlen volt a folyamatos csókolgatás, de a végén csak válaszolt, hogy: „Igen”. A fiúnak valami különlegesen finom illatú kölnije volt. De a lány nem tudta a nevét, csak azt tudta, hogy az nagyon tetszik neki. Lehet, hogy ez a finom illat varázsolta el?
Később a fiú társaival együtt még májusfát is állított Lizáék háza mellé. Aztán rá egy hónapra, júniusban összejöttek a fiúk, lányok és „kitáncolták”, ahogy azt régen szokták mondani. Ilyenkor szokás volt az egybegyűlt fiatalokat süteménnyel és üdítő itallal megvendégelni. Találkoztak egy másik májusfa kitáncoláson is, ahol Lizát a fiú mellé akarták ültetni, de a lány szabódott. Úgy érezte, nincs itt még az ideje annak, hogy úgy üljenek egymás mellett, mint vőlegény és menyasszony!
Később egy újabb hétvégén ismét összejöttek a lányok és fiúk tévénézésre, s Lizának feltűnt, hogy fiúja egy másik, nála fiatalabb lánnyal bensőségesen beszélget. Nem is kellett neki több, már nem ült többé a fiú mellé.
Egy év múlva Liza végzett az iskolában, s még egy év múlva továbbtanult a városban. Addig pedig a tsz-ben dolgozott, helyettesítette az anyját, amikor az nem tudott az otthoni fontosabb házimunkák miatt a tsz-be menni.
A valamikori község külterületeiről nagyon sokan a városhoz közeli faluba költöztek. Ott vettek házat, a tehetősebbek pedig újat építettek maguknak. Az idősek pedig lassan kihaltak. Elhagyatottak lettek a valamikori tanyasi porták.
Néhány év elteltével Lizához eljutott a hír, hogy a fiú megnősült. Nem is nagyon csodálkozott ezen. Tudta, hogy a valamikori első szerelme egyes lányt vett feleségül, aki gazdagabb családban nőtt fel. Csak felnőttkorukban találkoztak össze, de a valamikori szakítást szóba sem hozták többé. Soha nem jött szóba, hogy mi miért is történt úgy, ahogy. Pedig volt eset, amikor az autóbuszban egymás mellett ültek. De csak a munkáról és a továbbtanulásról esett szó.
Így öregedtek meg, csak néha hallottak egymásról, pedig akkor már ugyanabban a községben éltek. Ha össze is találkoztak néha, a köszönésen kívül és a „hogyvagyon” és a „köszönönjólon” kívül nem nagyon beszélgettek egymással. De Liza azért sokszor visszaemlékezett a régi szép időkre. Legalábbis az évtizedek során szépnek találta. Megtudta, hogy élete első szerelme bár már sok éve elvált a feleségétől, de mégis egy fedél alatt élnek. Liza, a valamikori fiatal lány idősebb korában már csak szánalmat érzett iránta.
Éjszaka a padon
Magdolna és a fiú egy bálban ismerkedtek meg. Azután találkoztak a város egyik parkjában és beszélgettek, szerettek volna többet megtudni egymásról. Késő, nyári délután volt. Rájuk esteledett, de szívesen múlatták az időt, közben a lány észrevette, hogy igen késő van már. Nem érte el az utolsó vonatot, ami hazafelé vitte volna. Gondolt egyet, s azt javasolta a fiúnak, hogy van neki egy rokona az egyik utcában, talán az éjszakát ott tölthetné. El is mentek oda, ahol a lány még gyermekkorában járt utoljára, de a házat sajnos nem találta meg, pedig több kapubejárón is bementek az udvarra, de egyik sem volt számára ismerős. Az utcát már átépítették.
Így nem volt mit tenni, maradtak a városban, járták az utcákat és végül egy másik parkban találták magukat. A fiú próbálkozott a lánynál, hogy talán hajlandó lenne valami másra is a csókolózáson kívül, de be kellett látnia, hogy próbálkozása nem sikerült. De ennek ellenére a fiú egész éjszaka mellette maradt, nem hagyta egyedül. Lassan elmúlt az éj, ők ketten a padon próbálták egy kicsit szunyókálni, hiszen másnap reggel munkába kellett indulnia Magdolnának és a fiúnak is. Szerencsére langyos volt a nyári éjszaka, nem fáztak meg.
Amikor kivilágosodott, Magdolna és a fiú elbúcsúztak egymástól. A lány személyesen ezután már nem találkozott vele, mert nem beszéltek meg egy újabb találkozót.
Egyszer nem sokkal később Liza lányunokatestvére mondta neki, - amikor a vasútállomáson látták azt a fiút -, hogy neki is udvarolni próbált, vagy legalábbis szeretett volna valami többet tőle, mint amit abban az időben a lányok inkább megtartottak maguknak. Valaki másnak, aki komolyan is gondolta a kapcsolatot és nem csak az egyéjszakás kalandokat kereste!
Kirándulás a dombra
Liza egy másik bálban egy nagyon jóképű fiatalemberrel ismerkedett meg és nagyon szívesen táncolt vele. Nagy, sötét szemei, és sötét hullámos haja volt. Még a községben, – ahol a bált tartották – a nagyapjáék házába is elvitte és bemutatta. Volt egy kis beszélgetés, aztán később telefonon is több alkalommal beszéltek egymással.
Ez a fiatalember is találkozót kért tőle, és a város egyik dombjára sétáltak fel. Szép idő volt, sütött a nap, jólesett a séta. A lánynak nagyon tetszett a fiatalember, szívesen tette meg vele a hosszú emelkedőt fel a dombtetőre, ahol egy nagyon szép templom állt, és körötte nagy fák adtak árnyékot a melegben. A fiatalember nem sokat tétovázott, az egyik vastag törzsű fa mellett megálltak, s elkezdte Liza ruháját kigombolni, és a melleit szorongatni. Ám Liza nem hagyta magát, s rögtön ki is józanodott a szerelemből és ruháját gyorsan begombolva elindult a dombról lefelé arra, amerről érkeztek. Igyekezett nagyon, hiszen a fiatalember még meg is fenyegette, hogy megpofozza! Szerencsére, erre mégsem került sor. Szétváltak útjak. A fiatalember fogta magát, egyenesen elindult a lejtőn, a szőlősorok felé, ahol éppen egy idős ember kapált.
Mikorra a lány leért a lejtős úton egy egyenes utcára, látta, ahogy a fiatalember az utca másik oldalán jön vele szembe. De nem ám egymagában, hanem Liza számára egy ismeretlen nőt karolt éppen! Meglepetésében Liza alig mert az utca túloldalára átnézni, s amennyire csak tudta, megszaporázta lépteit, hogy még elérje a hamarosan hazafelé induló vonatát. Nagyon csalódott volt! Nem gondolta volna, hogy fényes nappal, amikor bárki megláthatja őket, a fiatalember képes lett volna őt levetkőztetni és ki tudja, mit csinálni vele? Ő még nem volt erre felkészülve. Egyszer később, a város vasútállomásán még látta azt a fiatalembert egy nő társaságában, aki babakocsit tolt. Lehet, hogy már előtte nősember volt, s ő is csak egy rövid és laza kapcsolatra vágyott?
Mint Hamupipőke
Abban az időben a lányokat még az édesanyjuk is elkísérte a bálba, hiszen nem volt még divat egyedül mászkálni, főleg éjszaka, vagy hajnalban hazafelé menet.
Az anyák körbeülték a kultúrház tánctermét a padokon vagy székeken és onnan figyelték, hogy lányaik kivel táncolnak. Azért azokban az időkben is kezdett divattá válni, hogy a fiúk cigarettával kínálták a lányokat, és nem egy lány rövidebb-hosszabb sétákat tettek egy-egy tánc után az épületen kívül. A hatvanas évek vége felé járt az idő.
Mivel a fiúk közelebbről is meg akarták ismerni táncpartnereiket, így sokszor próbálkoztak közelebbi - intimebb - kapcsolatba lépni a lányokkal.
Lizát egy olyan jóképű, szőke, kékszemű fiatalember kérte fel keringőre, hogy úgy érezhette magát, mint Hamupipőke, amikor a herceg kérte fel táncolni, s mindenki őket nézte.
A fiatalember erős karjaival úgy vezette a lányt, hogy neki csak arra kellett ügyelnie, nehogy elszédüljön. Szilveszteri bál volt, az év utolsó napja. Nagyon megtetszettek egymásnak. Liza úgy érezte, megint nagyon szerelmes!
Másnapra találkozót beszéltek meg a fiatalember egyik, községben élő ismerőse házában. Többeken is összejöttek lányok és fiúk, hogy onnan induljanak az egyik presszóba zenét hallgatni, beszélgetni, iszogatni, s többen közülük cigarettázni.
Mire Liza észbe kapott, már csak azt vette észre, hogy egyedül maradtak a házban, a többiek már elindultak a megbeszélt helyre. A fiatalembert bár a lány igen megkedvelte, mégis, amikor az, az ágyra döntötte és a ruháját akarta felhúzni, Liza a szó szoros értelmében kézzel-lábbal tiltakozott. Hiába volt az erőfeszítés nem engedett az erőszaknak! A fiatalember belenyugodott, s ezután ők ketten is követték a többieket a presszóba.
Még találkoztak néhányszor azután, a fiatalember azt mondta, hogy feleségül venné, ha elmenne hozzájuk, s ott élne az ő falújukban, s Lizának biztosan lenne jó munkahelye. A lány édesanyja tiltakozott, mert nem szerette volna, ha az idősebbik lánya is kirepül a családi fészekből, hiszen a fiatalabb már előtte férjhez ment. Az anyja azt mondta, nem engedi más házára, hogy másnak a cselédje legyen. (De hiszen odahaza is voltak állatok, kert, nehéz munka, s odahaza is kellett disznókat etetni.)
A fiatalember egyik alkalommal az akkori munkahelyén is felkereste Lizát, és őszintén bevallotta neki, hogy ő bizony elvált ember. Azután már a lány is elgondolkodott, és nem akart hallani a további találkozásról.
Egy idő után próbálta is elfelejteni, pedig de sokszor jött eléje, amikor a munkahelyéről elindult ebédelni a város főterén lévő étkezdébe. Úgy jött feléje az utcán, mosolyogva, mint egy herceg, csak a fehér paripa hiányzott. Szinte világítottak világoskék szemei, ahogy a lányra mosolygott!
Liza egy alkalommal, a rá következő nyáron egyik munkatársnőjével üdült a Balatonon. S mit ad Isten, a város egyik ismert cukrászdájában összetalálkozott ismét azzal a fiatalemberrel! Éppen abban a Balaton parti városban dolgozott többedmagával. Úgy tűnt, ismét fellángol közöttük a szerelem, de az a fiatalember ezúttal is szeretett volna többet tőle, amit a lány nem akart. Firtatta is a férfi, hogy miért nem lehet több köztük, de a lány úgy gondolta, hogy neki a becsülete annál többet ér. Nem bízott többé a férfiban.
Még azon az őszön ismét találkozott azzal a fiúval, akivel még tavasszal látták meg egymást a vonaton, s aki később a vőlegénye, majd férje lett. Azzal a másik fiatalemberrel egyszer még összetalálkozott a város vasútállomásának peronján, de akkor Liza már boldog feleségként az első gyermekét várta. A kékszemű herceg pedig úgy távozott az életéből, ahogy érkezett. Paripa nélkül.
Munkahelyi inzultus
A nagylánnyá cseperedett Liza első 8 órás munkahelyén dolgozott már a 17. évét is betöltve, ahol minden munkatársa és munkatársnője már idősebb korban járt. Némelyik az apjuk, vagy a nagyapjuk is lehetett volna. Vigyáztak is rá, mindenben segítették arról függetlenül, hogy Liza csak egy szülési szabadságon lévő anyuka munkáját helyettesítette. A kávéfőzés is az ő feladatai közé tartozott, de komoly határozatokat is diktáltak neki, amit a legjobb tudása szerint végzett, lett is gyakorlata a gépelésben, hiszen sok munkát adott az osztály valamennyi dolgozója. Meg is becsülte magát, csak nem volt biztos benne, hogy a szülési szabadságon lévő anyuka munkába való visszatérésekor maradhat-e ezen a munkahelyen, vagy mennie kell. Ezért úgy döntött 2 év után, hogy végleges munkahelyet keres. A ’70-es évek elején még lehetett több munkahely közül is választani.
De történt egyszer, hogy a munkatársak vidékre mentek megbeszélésre, s őt hagyták ott az osztályon, hogy valaki legyen a telefonok mellett, és ha keresnek valakit, akkor tudjon válaszolni, hogy most éppen nincsenek bent a munkatársak. Akkor még voltak járási tanácsok is, ahol még iskolai évei alatt gyakorló gépíróként dolgozott.
Éppen azon a napon, amikor egyedül maradt az osztályon, odalátogatott a járási hivatal elnöke, és kereste az osztályvezetőt, akit persze nem talált. A fiatal Liza tájékoztatta erről, közben ez számára akkor idős és kövér uraság megkérte, hogy főzzön neki egy kávét, ha már egyszer itt van. Liza neki is állt az osztályvezető külön kávéfőzésre és kézmosásra szolgáló helyiségében a kávéfőző feltöltésére. Az a kövér járási főnök pedig a háta mögé állva megpróbálta őt ölelgetni és puszilgatni, amit ő elhárított. Az idős ember belátta, hogy ott nincs semmi keresnivalója. Nem minden fiatal lány kapható az ilyen dolgokra. Liza már csak halványan emlékszik a történtekre; arra sem, hogy lefőtt-e az a kávé, és hogy annak a hívatlan vendégnek felszolgálta-e, de az eset megmaradt emlékezetében. A kellemetlen emlékek között tartotta számon.
|
|
|
- July 15 2018 02:16:51
Kedves Zsuzsa!
Jó hosszan bele vittél engem a fiatalkori hangulatba. Érdeklődéssel olvastam és bevallom, hogy nekem ilyen emlékeim nem voltak. Bálba elmentem egy párszor táncolni, rövid időre, hisz sokat dolgoztam már gyerekként is. 15 éves koromtól pedig gyári munkás lettem, de esti iskolába jártam a Balettintézetbe. Nem sajnálom, hogy nincsenek ilyen fiúzós emlékeim. Egyébként is anyám parancsszava volt velem mindig: hogy közel ne engedjek magamhoz valakit, mert megöl. Aztán 20 éves koromban a Miskolci Színház tagja lettem, - messze Budapesttől - sok udvarló akadt, egybe szerelmes lettem és 21 évesen szűzen hozzá mentem. El is kezdődött a sok probléma: gyerekszülés albérletben, utazások, külföld, szóval hányatott élet a végtelenségig.
Szeretettel: Viola  |
- July 19 2018 06:55:39
Drága Viola!
Köszönöm hozzászólásodat! Bizony, én sem hagytam magamat! Sok fiú próbálkozott, de úgy tanítottak engem is, hogy a lány becsülete a legfontosabb.
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- July 23 2018 17:34:31
Sok csavargó él a földön! Köszönöm szépen, elolvastam. Eszembe juttatta a közelmúktban elterjedt #ME TOO mozgalom. Itt svédben is sok színésznônek, énekeseknek, irodistáknak eszébe jutott, hogy mi is történt velük tíz-húsz-huszonöt éve. Ismert TV-mûsorvezetôk kerültek utcára, vád alá, stb... Szinte kivétel nélkül mind visszatértek. Egyszerûen azért, mert egyetlen alkalommal sem sikerült bizonyítani a "bûnösséget". Sokan visszaéltek a lehetôséggel magas kártérítésre számítva. A munkahelyi inzultusok azonban mindíg is a legaljasabb próbálkozások voltak. Amiket leírtál, jó elmerengeni rajta, mert akik durvák és mérgesek lettek, ha nem sikerült elérniük a lányoknál, amit akartak, azok szégyenkezhetnek amíg csak élnek. Gratulálok: Laci |
- July 26 2018 08:06:08
Kedves Laci!
Nagyon szépen köszönöm hozzászólásodat. Bizony, én is az un. "me too" mozgalomnak a hatására írtam meg az igaz történeteket, de van ennél még pikánsabb is. Azt inkább nem közlöm, megtartom magamnak!
Szeretettel: Zsuzsa
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. April 19. Friday,
Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
