|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Úgy rontott be ajtómon az Ősz,
Szinte fellökött.
Megbotlott küszöbömben
S látván, hogy jössz,
Mosolyogva, mécsesként eltörött.
Azóta ha százszor is láttam,
Nem is üdvözöltem,
Csak záporában áztam
Eresz alá húzódva
Üldözötten, gúnyolva
Körülötted sündörögtem.
A tétova nap sem integet
Már régóta a hegy mögül.
Horizontra könyökölve
Csillagokat bámul s int neked,
Rád kacsint egy tó fölül.
Halvány tükör-pára
Csordogál száradó kendőmre,
Mibe könnyeim ásta,
Temette reszketőn,
Hörögve hegytetőn
Láttál lehullni örökre.
Úgy ugrott le párkányomról a tél,
Sodorta magával
Utolsó szavaid,
Szinte nem is látta a szél,
Mégis átölelt karjával.
Verandámra simuló
Árnyad, falaid
Ha elejtik, induló
Körforgásba rántják
Sarjaid és rágják,
Falják fel karmaid.
Roppanó ujjperceim,
Ahogy nyakad köré fonom
Egyiket a másik után,
Úgy fulladsz, mint sejtjeim.
Míg bársonyos bőrös puha, finom,
Addig karcolok bele ráncot,
Simítom gyűrött ruhám,
Rég feledett táncot
Járunk idézve múltból,
Kirántva, mint cseppet az újból
S túl jól érzem magam lemosva tisztára.
Inis Corphlo (2010. November 5-8.) |
|
|
- November 08 2010 22:17:38
Ez annyira jó vers! Miért nem olvassák többen? Nem értik? Én ezt nem értem
Nekem nagyon tetszik, bár a nyaki rész egy picit megijesztett..
Szeretettel olvastalak!
Zsanna |
- November 09 2010 14:33:59
Nagyon köszönöm Zsanna! |
- November 09 2010 17:40:03
Igaza van Zsannának, remek vers. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 25. Thursday,
Márk napja van.
Holnap Ervin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
