 
Ó, te ajtó, már hányszor nyíltál,
mondd: kik lépték át küszöböd,
volt-e legkevesebb mosolyú ki tárt
karokkal jött, kinek érintését megköszönöd,
netán haragos keze bántott, összetört.
Ó, te ajtó, milyen sokszor nyikorogtál,
öröm, csend, betegség bújt mögéd,
ismered mindegyiket, míg időd botorkál,
ébren vártad késői éjben a reggel közét,
míg kezek érintették kilincsed tövét.
Ó, te ajtó, csak te tudod milyen a mély éj,
s hogy hányszor jöttem haza a csillagokkal,
lábujjhegyen osonva fogadott az éjfél,
kezemben virággal, csodás illatukkal,
reszketve kértelek, zárj minket össze szerelmemmel, virágommal. |
|
