Napkorong

Percy Bysshe Shelley: Ode to the West Wind

O WILD West Wind, thou breath of Autumn's being
Thou from whose unseen presence the leaves dead
Are driven like ghosts from an enchanter fleeing,
Yellow, and black, and pale, and hectic red,
Pestilence-stricken multitudes! O thou
Who chariotest to their dark wintry bed
The wingèd seeds, where they lie cold and low,
Each like a corpse within its grave, until
Thine azure sister of the Spring shall blow
Her clarion o'er the dreaming earth, and fill
(Driving sweet buds like flocks to feed in air)
With living hues and odours plain and hill;
Wild Spirit, which art moving everywhere;
Destroyer and preserver; hear, O hear!

Thou on whose stream, 'mid the steep sky's commotion,
Loose clouds like earth's decaying leaves are shed,
Shook from the tangled boughs of Heaven and Ocean,
Angels of rain and lightning! they are spread
On the blue surface of thine airy surge,
Like the bright hair uplifted from the head
Of some fierce Mænad, ev'n from the dim verge
Of the horizon to the zenith's height—
The locks of the approaching storm. Thou dirge
Of the dying year, to which this closing night
Will be the dome of a vast sepulchre,
Vaulted with all thy congregated might
Of vapours, from whose solid atmosphere
Black rain, and fire, and hail will burst:—O hear!

Thou who didst waken from his summer-dreams
The blue Mediterranean, where he lay,
Lull'd by the coil of his crystalline streams,
Beside a pumice isle in Baiæ's bay,
And saw in sleep old palaces and towers
Quivering within the wave's intenser day,
All overgrown with azure moss, and flowers
So sweet, the sense faints picturing them! Thou
For whose path the Atlantic's level powers
Cleave themselves into chasms, while far below
The sea-blooms and the oozy woods which wear
The sapless foliage of the ocean, know
Thy voice, and suddenly grow gray with fear
And tremble and despoil themselves:—O hear!

If I were a dead leaf you mightest bear;
If I were a swift cloud to fly with thee;
A wave to pant beneath thy power, and share
The impulse of thy strength, only less free
Than thou, O uncontrollable!—if even
I were as in my boyhood, and could be
The comrade of thy wanderings over heaven,
As then, when to outstrip thy sky speed
Scarce seemed a vision,—I would never have striven
As thus with thee in prayer in my sore need.
O lift me as a wave, a leaf, a cloud!
I fall upon the thorns of life! I bleed!
A heavy weight of hours has chained and bowed
One too like thee—tameless, and swift, and proud.

Make me thy lyre, even as the forest is:
What if my leaves are falling like its own!
The tumult of thy mighty harmonies
Will take from both a deep autumnal tone,
Sweet though in sadness. Be thou, Spirit fierce,
My spirit! be thou me, impetuous one!
Drive my dead thoughts over the universe,
Like withered leaves, to quicken a new birth;
And, by the incantation of this verse,
Scatter, as from an unextinguished hearth
Ashes and sparks, my words among mankind!
Be through my lips to unawakened earth
The trumpet of a prophecy! O Wind,
If Winter comes, can Spring be far behind?

Percy Bysshe Shelley: Óda a nyugati szélhez

Ó, Szél, nyugat felől halált lehelve,
az Ősz jön el veled, s a sok levél,
mit, láthatatlan mágus, űzöl egyre,
ma sárga, rőt, fakó tömegben ér
a földre, mint, ki pestises! Ó, jaj,
miattad jön fagyos, kietlen éj
minden kis magoncra, mely' épp olyan,
mint sírba zárt halott, s csak arra vár,
hogy húgod, szép Tavasz, mint kék folyam,
kürtjébe fújva zúgjon, mint az ár,
(száz virág nyíljon a domboldalon)
és ébresztőt kiáltson hegy-völgyre már:
Vad Szellem, határtalan borzalom;
ölsz, majd jót teszel; halld, Ó, halld dalom!

Te, kire, égi háború, ha támad,
kusza fáiról Tengernek, s Égnek,
holt levélként záport zúdítva árad,
az Eső, s Villám Angyala! Fények
villóznak, Menádok rázzák eléd
hajukat fényes gátként, s úgy égnek
kék testeden, míg közelít feléd
az ég alját zenitig ostromló-
bősz roham. Te, ki gyászdalt zengsz e lét
végét elérő évnek, míg omló
sír-kupolán, mint éji karzaton
összegyűlt nehéz párákból forró
eső, s mint izzó vulkán-ormokon,
tűz, és jég tör elő:- Ó, halld dalom!

Te, ki lecsendesült szelíd vizek
Mediterrán lakhelyét felvered,
s Baiea lágy öbleit megrémíted,
mikor álmot űz zord fergeteged
azúr-mohával s repkénnyel benőtt
paloták tornyán, hol a képzelet
is csak ámul e szépség előtt,
s felfogni képtelen! Te, ha fújsz,
az Atlanti óceán szép, erős
tükrét maga hasítja fel, s a dús
korall-mezőt, iszap és sárhalom
borítja be, mert harsogsz ott alul
is, és sötétre vált a fájdalom
minden színt odalent: Ó, halld dalom!

Ha holt levél lennék, repítenél;
ha felhő lehetnék, szállnék veled;
tőled kap erőt a víz, de szegény
hullám olyan szabad mégsem lehet
mint te, ó, határtalan! - mert miképp
csak álom volt rég, mely, mint gyermeket
az égbe hozzád felemelt, akképp
lelkemben most is elveszíthetem
e versenyt ellened - Nem küzdenék
ma már, imára kulcsolnám kezem.
Ó, lásd, hullám, felhő, s levél vagyok!
Tövisre hulltam! Rajta vérzek el!
Egykor büszke társad már meghajolt
a sors előtt - s elvész, ha elhagyod.

Add, hogy lanttá váljak, mint az erdő:
s én lombom hulltan is lantod leszek!
Őszi kórusodban az én esdőn
édes-bús, mély hangú dalom veled
így együtt zenghetem. Légy te a Tűz,
lelkem lángja! Légy bennem fergeteg!
Holt eszméim száraz levelét űzd
újjászületni égi ágakon;
és versembe varázsigéket fűzz,
mik örök tűzön izzítják a szóm,
s a világon szikraként hintse szét!
Tedd prófétává alvó tájakon
ajkaim trombitáját! Mondd, ó, Szél,
jön már a Tavasz, vagy marad a Tél?

Hozzászólások

fava - February 02 2015 18:19:09
Nagyon jó!
Szeretettel olvastalak,élmény volt:fava

KiberFeri - February 02 2015 21:31:54
tetszik.
KíberFeri

Peszmegne Baricz Agnes - February 03 2015 17:48:24
Kedves fava!
Örülök, hogy élmény volt számodra az olvasás. Szerintem, köszönjük Shelleynek! Én csak a közvetítő voltam.

Peszmegne Baricz Agnes - February 03 2015 17:49:19
Kedves KiberFeri!
Megmondom őszintén: nekem is.

Szollosi David - February 04 2015 00:34:02
Kedves Ági!
Gratulálok, nagy és kitartó munkával remek verset fordítottál!
Régen volt nekünk keleti szelünk is, Dunajevszkij "Szabad szél" c. operettjében:
"Szél, szél, szállj keletről hozzánk..." Szállt is vagy 40 évig...

Peszmegne Baricz Agnes - February 04 2015 07:53:29
Köszönöm, kedves Dávid Shelley nevében is a méltatást.

A nagy költők nagy alkotásaiban mindig talál az ember némi aktualitást - a keleti-, kontra nyugati szélre reagálva.

"de szegény
hullám olyan szabad mégsem lehet
mint te,"

Kell a szél, hogy kisöpörje a megrekedt ködöt, de saját lábon kell megállni.