Napkorong

Anyám emléke
1
Most, hogy a fájdalom,
Mint tenger viharja, átzajlott lelkemen,
S szívemre sivatag béke nyugalma szállt:
Most hadd emlékezzem.
2
Tegnap még tavasz volt.
Tegnap gyermek voltam, bolondos és vidám.
Tegnap még, úgy rémlik, gondatlan játszottam.
Tegnap még volt — anyám.
3
Ma nem vagyok többé
Játszadozó gyermek. Játsszék más helyettem!
Mióta megállott szíve dobogása:
Öreg s árva lettem.
4
Hiába forgatom
Elmémben, sírjánál, életén merengve:
Szép időt ért. Meghalt. Meghalunk mindnyájan.
Ez a dolgok rendje!
5
Fülembe csengenek
Utolsó szavai: Mily csöndes így télen!
Több zajt, több életet szeretnék én ezen
A hideg vidéken
6
Több zajt, több életet!
Csönd van itt, azóta. Szomorúság, bánat,
Valami borongó, néma gyász vonja be
A csöndes szobákat.
7
Üresen áll ott a
Nagy karos szék, melyben babrált, kötögetett,
Es nem töltheti be soha többé senki
Ezt az üres helyet.
***
Írta: Endrődi Sándor 1850 – 1920
***
***
Die Erinnerung meiner Mutter
1
Nun ja, da der Schmerz, wie
der Sturm des Meeres durch meine Seele ringen,
und der Friede des Wüstens kam zu meinem Herz:
Jetzt, lass mich, erinnern.
2
Gestern war noch Frühling.
Gestern war ich ein Kind, mutwillig und fröhlich.
Gestern, denke ich, hab noch nachlässig gespielt.
Dort lebte noch – Mutter.
3
Ich bin heute nicht mehr
das spielende Kind. Es spielt dort, jemand bereits!
Und seitdem ihr Herz aufgehört hat, zu schlagen:
Ich wurde alt ‘d verwaist.
4
Ich suche vergebens
im Gedanken, an ihrem Grab, über ihr Leben:
Es war eine gute Zeit. Sie starb. Wir alle
sterben halt im Leben!
5
Als würde sie hören,
ihre letzten Worte: Winter ist so ruhig,
ich will mehr Rabatz und mehr leben, aber die
Kälte ist so furchig.
6
Mehr Rabatz, mehr Leben!
Seitdem herrscht hier Stille. Traurigkeit und Trauer,
schaurig düstere stilles Trauergefühl ist
zwischen diese Mauer.
7
Es steht dort jetzt ganz leer
den großen Lehnstuhl, in dem sie strickte am Saum,
und niemand kann es jemals wieder füllen hier,
das, leer stehender Raum.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni