Hol volt...
Írta: csak-fater Dátum: Június 04 2007 08:13:57
**********
"Hol volt, hol nem volt"
**********
Teljes hír
Hol volt, hol nem volt,
Talán igaz sem volt.
Élt egy fiú a város peremén,
S egy lány annak közepén.
Egy szép tavaszi nap reményén,
Találkoztak a város f?terén.
A lány, zsebkend?jét elejti,
A fiú ezt észreveszi, felveszi,
S nagy lobbal utána viszi,
Pirulva köszöni, s elteszi.
A fiú, ?t sétáján elkíséri.
Az út végén, már kéz a kézben,
Szerelem tüze lobban szemben,
Szerelmes szív a szerelmes szívben.
Múltak a napok, hónapok jöttek egymásra,
A fiú mikor készült a találkára,
Mindig bement a virágos kertbe,
Ott, egy szálrózsát letépve,
Indult nagy örömmel a város közepébe,
Hisz ott lakott a szívszerelme,
Ám ?t a lány is nagyon szerette.
A lányos szül?k tiltották eme kapcsolatot,
Mondván, a fiú szegény, maradjon csak ott!
Egyszer egy szép napos napon,
A fiú már egyedül ült a padon.
Fejét búsan lógatta,
Csak rózsáját szorongatta,
Könnyeivel meg-meg locsolgatta.
A lányt, nagyon siratta!
Egy rossz gondolattal fejében,
Nagy dobbanásokkal szívében,
Borzalmas elhatározásra jutott,
S azzal a padról felugrott.
Papírra vetett még pár sort,
S a magas hídról leugrott.
A lány egy gy?rött papírt olvas,
A szeme könnyes, a b?re borzas,
Homályos szemmel egyre csak olvas.
A szeretett fiú írta, oly borzalmas.
- nem tudok tovább élni,
mást, nem tudok szeretni,
próbáltalak elfeledni,
de mással, nem tudnék már élni.
A lány szíve összeszorult,
Sírva az asztalára borult.
Majd másnap, egy szál rózsát vett,
Csókolgatva, azzal a hídhoz sietett.
Megállt közepén a hídnak,
Szirmait tépte egyenként a virágnak.
Minden sziromnál elhagyták ajkait szavak,
- szeretlek, akarlak, csak magamnak
De jaj, elfogyott a rózsa szirma,
Nem segít itt már az ima!
Ugrik, lebben a szélben hosszú haja.
A pár a temet? két sarkában van elhantolva,
Sírjukból kihajtott egy-egy rózsa,
S összeértek, ölelkeztek másnapra.
Visszavágta a lánynak apja,
De újra és újra összefonódtak még aznapra.
Látván ezt a lányos apa,
Nincs itt az ollónak semmi dolga!
Azzal leborult sírva a hantra.
Fájt a szíve, záporozott a könnye,
- bocsáss meg- sírva kinyögte.
A fekete ruháját, soha többé le nem vette!
Nagy, mély volt az ? gyásza s kínja dupla,
Meghalt a szerelméért a lánya,
S a lelkiismerete nyugodni nem hagyta.
Minden nap kijár a temet?be,
Hogy a két rózsát megöntözze.
Majd egy szép napon gondolt egy nagyot,
Nagy sietve egy papot hívott,
S kérte, kérlelte könyörögve,
Szentséggel a két rózsát kösse össze.
A pap nagyot nézett, de a rózsákat megeskette!
Történt aztán egy szép napon,
Egy öregember feküdt holtan a sírhanton.
Kezében gy?rött papírt szorított,
Mit egykoron a lánya olvasott.
S lám, a két összefonódott rózsa,
Fejét az új sír felé, alázattal hajtja.
Mára a három sírt csak a fiú anyja látogatja
Szeretettel gondozza, könnyeivel locsolja!