A korsó az, miből szomjad oltod,
alakja olyan, mint a női test,
formálják őket, vízből, agyagból,
lángokból csusszannak, alakjuk fess.
Ó a lányok, élő korsók, legyőzhetetlenek,
tündöklő tornyok, tüzes agyagvárak,
lehunyt szemem előtt látlak benneteket.
s gondolataimmal láthatóak a vágyak.
Mily ámítás, csalódás az, hogy átfogod,
lassan megismered, s a valóra ébredsz,
a tetteid miatt magad átkozod,
a cselekmény szétválaszt, hozzá nem férhetsz.
Ó, a valóság, az ami rádöbbent erre,
révülten felméred mi rejlik e sikkben,
mert hiába, korsó nincs a kezemben,
így oly szomjasan megyek el innen.