Köd lassan száll alá,az elhagyott tájra.
Érintésem könnyfátyolként hull alá hervadó virágra.
Csendben nézem mily törékeny e lét elmúlása.
Halál jõ...majd fagy..s elszórja magvát a tél.
Némán ülõk s nézem a körforgást,s magába húz e kietlen sivárság.
Gyász dallama csendül,haldokló testemben,
Elhamvad lassan,Hold izzó létével.
Máglyában égve,mely húsomat marja,
Nincs kiút csak az örökkévalóság hangja.
Gyászmadár száll alá a fekete égbõl,
Keresve mi elmúlt az emberi testbõl.
Lelkemmel szállva repül Õ tova,
Mert már megérintett a halál hívó szava.
Gyászvirág fehér szirma..
Gyászmadár rikoltó szava..
Egy gyászoló szív dallama..