Minden hajnal csodás,
Létem újra-újra fénylik,
Megfogalmazva vágyát,
Csillagként szeretne élni!
Csillaga lennék a szegénynek,
Árva gyermeknek édes könnye,
Mely áldásként hull újra-újra,
Vissza a virágos angyal-földre.
Lennék ajkak vérvörös virága,
Vagy naplemente édes alkonyon,
Ki utolsó erejével is betekint hozzád,
Azon a régi, szép kis virágos balkonon.
Szívek, öblös mélyén pihennék,
Elrejtett, boldog mézédes hajnalon,
Kimondva lelkem, legnagyob vágyát,
Legyen még több, ily érzõ alkalom.
Nekem nincsenek kincseim,
Nincs óriási mesés vagyonom,
Csak egy szeretõ csupa szív,
Melyet oly sokszor eladok.
De soha nem bánom meg,
Hogy szívem másban dobog,
Mert éreztetni, hogy szeretek,
Nagyon szép, és nemes dolog.
Nekem nem kell soha taps,
Nem kell soha díjak fénye,
Nekem mindig többet jelent,
Boldogtalanok mosoly léte!
Lehet egy senki vagyok, lehet,
Hangom elveszhet zajok tengerén,
De igazi létem, akkor is ott ragyog,
S áldd koldusok reménylõ kék egén!