Hervad a halál fa
Írta: Szam Dátum: July 30 2007 08:49:56
De most nyugodtan, békében, higgadtan írva e vers sorait.
Érzem, lassan virágok lepik el szívem led?lt romjait.
Teljes hír
Hervad a halál fa
Vad gondolatok, vágyak szaggatják szét fejemet.
Az agysejtjeim körben ülve, rombolják az eszemet.
Nem kímélve játszanak érzéseim vad húrjain.
Esztelen dalt dúdolnak fejemben az agysejtjeim.
Mérhetetlen rombolást visznek végbe fejemben.
Érthetetlen gondolatsort, mondatnak el velem.
A sírás környékez, fájdalommal vértezve,
Nyugvást nem találok érzem már, csak lenn a mélybe.
Fekete könnyeimmel küszködve t?röm az ostromot.
Fekete gondolatok vad viharában várom a holnapot.
Jelenembe nézek, s látom önmagam vad, torz énjét.
Jöv?mbe el?re pillantva keresem mindenre a gyógyírt: a reményt.
De mivel nyugodalmam nincs se most s talán soha nem is lesz.
Visszafelé fordítom fejem, és régmúltamba tekintek.
Múltamba tekintek, de ott rám már senki sem tekint.
Sötét fekete varjak isszák, romlott fekete könnyeim.
Kutyák hada állja utam, és vadul csaholnak, kergetnek.
Nézem ?ket és látom magam bennük: feln?ttnek.
Folyik a vérem, állatok isszák b?nös, vad véremet.
Bárcsak kiszívnák szívemb?l is a mély sebeket.
Bárcsak letéphetném magamról, ezt a b?nös, vad ruhát.
S alant lév? új lényem tiszta fényét mutogathatnám.
Az élet ostoba, vad, álmodozó labirintusai között,
Az útveszt?k tengerében a remény, még rám köszönt.
Ekkor örülök néha én is egy kicsit,
S érzem azt, az életemnek van értelme egy picit.
Nem tudom mi vár rám, még ebben az életben.
Nem tudom, hihetek-e még a végzetben.
De most nyugodtan, békében, higgadtan írva e vers sorait.
Érzem, lassan virágok lepik el szívem led?lt romjait.
A romok, mely a magány, bánat, hiány s fájdalom.
Lassan eltörpülnek bennem. Most boldog vagyok s ezt vállalom.
Virágba borul lassan szívem kietlen sivataga, lelkem rideg magánya.
S érzem szívem romjai közt, már hervad a halálfa.
2007. március 27.