Lelkemen alszik a fény,
Lelkemen boldog lényed,
Mellyel a mámor hajnalát,
Oly sokszor, tõlem kéred!
Lelkem mint hegedû
Halkan néked játszik,
S elvisz húrjain csendben,
Hova szíved szeretete vágyik.
Ma rózsa vagyok! Holnap?
Talán éltetõ piros tulipán,
Mely szívedben élve hirdeti,
Feloldja a bús állapotú rabigát!
Lelkem, mély-hatalmas tenger,
De te ne félj, hullámom átölel,
S elhozza szívedbe a Reményt,
Melyre sokan mondják: Nem jön el!
Sok éjszakát legyõztem, le-Én!
Megtagadtam kõkemény álmot,
S engedtem lelkem tengerét,
Ki édes szabadságra vágyott!
Lelkem hulláma csillogott,
Tündökölt rajta tengernyi fény,
S láss csodát, ki megbújt alatta,
Az soha-soha többé, nem félt!
Lelkem szabadságot énekel,
S feltûnik a gyermeki mosoly,
Mely üzeni néked halovány rózsa,
Te már, soha nem leszel fogoly!
Tengerek ékes álma leszel,
Lelkem hullámba írt csillaga,
Ki szívem vágyát olja akkor is,
Ha eljön értem az örök éjszaka!