Vasmegyei Nádasdon,
Szõlõhegyi parázson
Gulyás illatot áraszt a fazék.
Nem is kell már csak egy-két marék
Krumpli, mit épp markolok,
Kést fogok, s tálcára potyog a krumpli héja.
Egy másik után nyúlva, szemem megakad
A sorban micsodaforma?!
Rátaláltam Krumpli úrra.
Nem hiszem el amit látok!
Tág szemekkel rácsodálok.
Héja helyett nyomban
A kés az asztalra pottyan.
Én így szóltam: Kés! Te most nem kellesz,
Az Úrból nem lesz gulyásleves!
S a kedveskedõ szóra
Szerelem gyúlt bennem, s Krumpli úrban.
Mustrálgatom a csodát, nyár szabta kalapját,
Fején szemnek, két csepp nõtt ki.
Ilyent nem látott még senki.
Álla felett egy nagy dudor,
Istenem! Ez valódi krumpli orr!
Alatta mosolygós száj,
Szeme kacsint; nevetnem, muszáj!
Van az úrnak nyaka, hasa,
Csak keze s lába veszett oda.
-No de sebaj! Nem fogsz járni!
Ülnöd sem kell, minek sámli?
Hisz egy pillantásra beléd szerettem.
Rögvest színes dáliaágyba fektettem.
Ó szerelmem! Te természetes szépség!
Meghagylak magnak, ehhez nem fér kétség!