Gustav Klimt: A csók c. festménye nyomán
Arany remeg messzi térbe hullva,
Selyem ágon nyíló ajak-szirom,
Halmokra omló érzés égbe nyúlva,
Bezárt szivükben mélyült lant dalon,
Karívek mozdulnak most a nyárban,
Por-andalgásként a két szív megremeg,
Lecsöppenõ érzés fut szét a tájban,
Szikla-térben a mindenségbe leng.
És most ahogy egymást átölelve,
Szerelmet ad a test magányba szõve,
A múlt-jövõ már nemcsak képzelet,
Hisz felgyúlt a láng és létre törve,
Vágy-álmuk szökken szemük körébe,
Elcsöndesült csók tölt be végtelent.