Háború dúl a kóbor lelkekben
felhõk vonulnak a világkeresésben
elfáradt az ember, arcát mossa
vihar cseppje, szívét marja
bûnök terhe, nyugalomra sosem lel,
kiben tanyát ver a kétely.
Elégedetlen szelet kavar
keserûn sóhajt a zûrzavar.
Forr az ellentét dala,
haldoklik a szeretet szava,
vergõdõ elme csapong: torz vagy ál?
az idõ kacagva száguld, nem áll,
messze sodorja a kirótt ösvény,
mely rögökben gazdag,
ámde örömökben fösvény.
Töröld le a küzdés könnyét,
vedd öledbe az élet könyvét,
melyet álságos kezek róttak
és hosszú évezredek óvtak.
Hittel olvasd a sorokat
mely nemzedékeket, korokat
tanított békességben élni,
nem pusztán szemeddel nézni,
hanem értelmeddel látni,
hogy a világ képes jobbá válni.
Fogadd békéjét szívedbe,
napod a szebb jövõt hirdesse.
Mi Atyánk, engedd, hogy
a lelkekre béke szálljon,
élõ s halott egyformán
megnyugvást találjon.
Tárd óvó kezed egünk fölé,
uralkodjon szeretet örökké. Ámen.