Bûnbe fogant szenny,
Átok csók az éterben,
Ne legyints ember, ne
Neked is ott a véredben!
Azt hiszed különb vagy,
De nagyot-nagyot tévedsz,
Csak hiú ábránd, semmi más,
A te földi megélt boldog léted.
Hiszed, mindened megvan,
Mi kell, a boldogság tüzéhez,
De mond néztél -e koldusok,
Nincstelenek, vakok szívébe?
Eszedbe jut néha a kereszt?
Vagy,hogy imára tárd kezed,
Vagy ahol élsz, alkotsz, ott,
Ez kínos, és maradi neked?
Ez a világ boldogságról regél,
Közben emberek pusztulnak,
S mindenki csak megy tovább,
Cinkosan, mosolygva, nem szólva!
Büszkék lehetünk magunkra,
Ácsoltunk egy szép vérpadot,
S bekentük vérrel újra, meg újra,
E XXI. civilizált modern századot.
Hol a nyomor sír, én ott vagyok,
Hol a fekélytõl bûzölög a utca,
Én ott vagyok, és hirdetem szívvel,
Boldog, ki az Emberség útját futja.
A világ lehet kegyetlen, lehet,
De én akkor is kezem tárom,
Ki mondva a legszebb szavakat,
Én a Te országodat várom!
Meghajtom fejemet, gyermeki hittel,
Adom az Evangélium boldog vigaszát,
S imádkozom, szegényeimmel együtt,
Jöjjön el a Te országod! MIATYÁNK!