CCXCVII. szonett
Csodát ne várj, s becézõ szavakat,
Míg hitetlen, hanyag, semmittörõdve
Dobtad õket, egy poros sarokba, -
Hogy sose halld többé, s felejtsd örökre!
- Hiába rózsált a szép, s pille-szárnyon
Reppentett varázsszavakat feléd,
Eltévedt valahol, s hiába várom
Egy újabb hajnalon, a napfelkeltém!
Az éj sötétje lett az úr, - hallgat,
Már nem beszél, nem érint, rám se néz
És nem érti, miért is maradhat,...
Csak a csend, s kérdésem, - miért, és miért?
- A Csend zára nálam, de kulcsa nálad van,
Nyisd ki, s szabadítsd a szavak életét!
20081128
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!