1. rész
Erdõ mélyén kis patak folyt,
Köves partján fûzfa hajolt.
Lomsátoron jött sok fényfolt:
A locsogó habokon táncolt.
Hullám görög a partra,
Csizmának mutatja: arra!
Világít két hószín karra,
S új fény vetül ében hajra.
De nézd a két kar mily serény,
A dolgosság mindig erény!
A munkája oly kemény;
Nem marad piszkos edény.
Hangját patak messze viszi,
Aki hallja mind azt hiszi:
A szép fûzfa dalát veszi,
S az magát szívébe teszi.
Dala egyre jobban hallik,
Csizma csosszan: közeledik.
Fûzfa ága félrehajlik,
Egy fiú a patakba esik.
A lány - ki maga gyermek még -
Kacag, s attól virul az ég.
A nagy barna szempár a vég
Sejteni kezdi; figyeli rég.
Nemeztalpán víz csurog,
Hogy patakból kel, s mosolyog.
A kislány arca felragyog:
'Hát sokszor így csavarog.
Nevetnek most már mindketten,
Kong egy dob: kedvük elretten,
Faluba indulnak ketten,
Szemük súg: maradj mellettem!
Folyt. köv.