Leira és Arkesziláósz
Írta: Henkee Dátum: August 05 2007 16:06:59
Fényes trónusáról Kronidész nézett le
S mosolygott örömtelve a daliás páron.
Teljes hír
Na igen,ezt a verset azután írtam,hogy elolvastam az Íliászt ás az Odüsszei-át,ezért hasonlít rá stílusban.Remélem azért tetszik majd:)
Aranybérc? sziklák öblén született Leira,
S könnycsepp helyett kacaj volt els? szava;
Gyorslépt?,aranyhjú nimfák vigyázták álmát.
Míg ? édesdeden szunnyadt gyümölcsös fák alatt.
Érchegy? Zagrosz lábánál tündértáncot lejtett,
S öreg Pán dalára,fátylakba burkolva,
hajlongón keringett.
S ha megfáradt id?töltésében a jóesz? Leira,
Posszeidón honjában pihent meg bágyadtan,
A Földrázóéban,kié Helikón és Aigai,
S ? maga a tenger kett?stiszt? ura.
S mid?n eljött ideje családnak,hitvesnek,
Tagadólag fékezte meg önnön vágyait,
Idegen volt néki a Szerelem fuvalma,
Kívánta inkább a sz?z Artemiszt követni.
Széljárta hegyormokon követett vadat,
S tegzéb?l nyílait készítette már,
Meglátta az állatot,halkan osont rája,
Ám szeme elkáprázott,s a vad helyén egy ifjú állt.
Nemes Arkesziláósz volt neve a fiúnak,
Hüperészié városából jöve hírrel épp:
Széphajú Helenét a gaz Paris megszöktette,
S most Menelaosz követeli vissza Aphrodité kegyét.
Megriadt az er?s férfiú láttán Leira,
Ám Arkesziláósz kedveltje volt Hérének,
Hisz isteni fejedelem Kronidész asszonya,
Az oroszlnlelk? Pr?usz sarját igen szerette.
Vágyat öntött keblébe az aranyrokkás leánynak,
S az kíváncsi szóval kérdezte az idegent:
Nem fáradt-e hosszú útja által,
S virágillatú nyoszoján nem pihenne -e le?
Nem lett a pihenésb?l semmi,
Inkább a völgyet járták be helyette,
Aranysugarú Héliosz magasabbra vonult
S a Földet szelíd fénnyel töltötte be.
Az istenek számára kedves volt e pár,
S eljövend? nászuk megáldották minden jóval:
Szerelemmel,gyermekkel,ésszel,békével;
Egyvalaki nézte gy?lölten a párt csak.
Árész volt,a szörny?er?s,aranyossisakú,
A háború istenen,apja a harcos Nikének;
Minthogy Arkesziláósz áldozatát elfelejtette,
Ércbeborított Árész ezért ?t fájón megbüntette.
Társak kötöttek ki a kicsiny szigeten
S felismerték dics? barátuk?
Hívták az istenáldotta ifjút Trósz mezejére,
S az nem mondott nemet,követte útjuk.
Mikor újra ellátogatott közéjük ezüstfátylú Szeléné,
Arkesziláósz halkan búcsúzott jóesz? asszonyától,
Fiától,lányától,a cseng?hangú nimfáktól,
S legfájdalmasabban az élett?l magától.
"Aranytrónú Héra,Rheia leánya,
Mennydörg? Zeusz testvére s felesége!
Gyönyszem?,szépséges Aphrodité!
S Démétér,legnagyobb paracsolója a földeknek!
Ti óvjátok,hitvesem,gyermekeim,földem
S aranyzablájú méneim is ti féltsétek,nosza!
Pajzsdönget? Árész felajánlott engem,
Így a sorsfonó Moirák kapva kaptak rajtam!"
Eképp esdekelt nemes Arkesziláósz,
S az istenn?k ?t meghallgatták mind,
Hát siettek Zeusz atya el?tt letérdelni
S szép szóval feje intését kérni:
"Jó hitvesem,legnagyobb elnemenyész?k közt,
Anyja vagyok gyermekeidnek,s szeret? feleséged,
Fékezd hát fiunk,nem pihen? Árészt,
Ne növeld Hádész birodalmát nemes lélekkel."
S Zeusz atya,legjelesebb istenek közt,
Nem volt szívtelen,bölcs volt mindiglen,
Küldte szárnyassarujú fiát,Hermészt,
S Arkesziláósz menekvését Árésznak üzente.
Az nem volt szófogadatlan,jó fia apjának,
Kiragadta a csata hevéb?l nemes Arkesziláószt,
Ideje volt;megsebezték vértjén át,
Mikor ölt éppen Priamosz házából valót.
Átfogta karjával,s?r?ség leplét red?zte reá,
S Phoibosz Apollón varázsos f?vel gyógyította,
Majd letette éjjel illatos ágyára,vigyázva,
Nehogy a halkan nyugvó Leirát felzavarja.
Végignyargalt az égen rózsáslepl? Éósz,
Ködharmattal hintve zöldell? rózsát,
Fölébredt lassan az álomitta Leira,
S könnyzáporral öntözte éde jó urát.
Fényes trónusáról Kronidész nézett le
S mosolygott örömtelve a daliás páron.
Lángsugarú Héliosz fénnyel tölti be a tájat;
Bizony;dics?k az istenek ezen a világon.