Szívem minden dobbanása,
Lelkemet tavasz honába rejti,
Jó lesz ez így, nagyon jó ám
A kis ravasz már egyre sejti.
Látott már kivirágozva,engem
Látott már magány szülte éjjeken,
S látott mikor szegény szívem,
Mint vándorcigány messze-messze tévedett!
Most ismét mézédes zene szól,
Most újra nagyot lehet álmodni,
S megtanulni végre az illemet,
Hogy nem illik sárban fekvõt átkozni.
Most hívogat a messzeség,
A kéklõn fénylõ tengerek,
Ma még csak csábítanak,
De holnap már lehet, nékik engedek.
Engedem, hogy vigyen a hullám,
Vigyen egy boldogabb élet felé,
Hol szívem- szabadságát végre,
Igazság szárnyán újra meglelé.
Várjatok csak hullámok, várjatok,
Vigyetek, vigyetek inkább vissza,
Mert szívem-lelkem az Anyaföldet,
Újra, meg újra, vissza-vissza sírja.
Nekem itt szent e föld,
Nekem itt áldott a hazám,
Mert itt mondtam ki elõször,
Szeretlek, drága édesanyám!