Az éden kapujához vezettél,
És elhittem, van, miért éljek,
Láttam csillogást s fényeket,
Bennem táncot járt a remény.
Szemedben lángolt édes tűz,
Ujjaid helyén égetett a láng,
Megszűnt létezni a külvilág,
Szívemből a bánat tovatűnt.
Mosolyod adott erőt a léthez,
Hirtelen ért véget a pillanat,
Én fel sem fogtam még talán,
Hogy nincsen rám szükséged.
Elküldtél, menjek az utamra,
De álltam csak a zárt kapunál.