A napfény bekúszik az ablakomon,
kinyíló szememet simítja meg.
Felülök lassan, s az arcodat látom,
mosoly az álmod, bár csukva szemed.
Nézem az arcodat, mennyire békés.
Messzire szállsz még, - az álom repít.
Bársonyos bőrödön sok pici ér, és
a hajnali bíbor keveri színeit.
Hányszor és hányszor láttam az arcod,
érzelmek fátyolán nézni reám.
Két szemed csillogó tükröket alkot,
mely szebbé tesz engem és jobbá, talán.
Lelkednek tükrei, csukva pihennek.
A mosoly arcodon kis gödröt váj,
szerelmes üzenet érző szívemnek,
annyira szép vagy, hogy az szinte fáj.
Szép puha szájad, - a nagy szó kimondó,-
mosolyra görbül, - érzed, lehet,
hogy lesem az arcodat, szomjamat oltó
érzelem járja át szívemet.
Több éve indul el a reggel e képpel,
mely mindig a csodát nyújtja nekem.
S indulok én is szívemben a széppel,
a csodával, mit úgy hívunk, hogy szerelem.
https://koltemenyek2.5mp.eu