Egyszer majd a temetőben
Oda, a szélére rakjatok.
Ott a családi sírban együttlétben
A hosszú Téli idő rendben
Egymás között unatkozni nem fogok.
Az ítélkezés én felettem, felejteti ki voltam...
Porszemeim szórja széjjel
Felejtésben merült éjjel
Hosszú utal, sötétséggel
Szemeim csukódnak.
Így a pihenésem öröklétben mozdulatlan.
Gyermekláncfű pelyhe áldani fog.
Nem lesz okom sírásra, örömre
A fekete talaj fölöttem...
Nyomasztóan sok.
S majd az esők, mosdatóim
Bűnösségem csontjaimat mossák le.
Úgy, mint gyökerek a földben
Élni fogok bujdosóként
Jobb napokat érezve.
S onnan arcomat virágban kidugom.
Egy ifjú ki a múltból jöve
Égesse csak Napnak szépe
S a Szél is tépje, vésse...
Szakítsa virágom a lányok szépe,
S hordja hajában,szabadon.