Kék
A szél átszalad a téren,
meglöki a hintát
csöppet sem szelíden.
Aztán belekap
egy lány hosszú hajába,
felborzolja
dobálja magába.
Arcomhoz ér megsimítja,
lágy ölével
boldogítja.
Beköszön a nyitott
ablakon,
függönyt emel
és
fut messze
szabadon.
Fel az égre
messzeségbe,
bárányt bodorít
a nap
elébe.
Szürke
Öregasszony hintaszékbe
löki magát
előre-hátra,
görbe ujja,
görbe háta,
unalmas már a
magánya.
Hosszú gombolyagja
vége már látszik,
vele kormi cica
játszik.
Még csattog a kötőtű
ráncos kezei között,
nyúlik a sál,
hosszú a sál,
tél véget ér,
múlik a nyár.
A szürkeség
feketébe
fordul
már.
Öreg mamánk
aludjál,
aludjál.