Nyári éjben tündér fények
Szikráznak a tó tükrén.
Lent a mélyben,vaksötétben,
Csöndesebb lehet a tér.
Ott rabol egy éhes harcsa,
A szunnyadó élet nem áll.
Hol csöndes,hol szinte forr,
Erősebb és gyöngébb harca.
Lágy fuvallat borzolgatja
Az öreg fák zöld haját,
Néha nagyot csobban a víz,
Béka koncert,csodás világ.
Éjjeli imára hív
Egy tücsök hegedűje,
Békalencse kapaszkodik
A sás tövébe.
A hold ártatlan képét
Nézegeti alig-ráncos tükrében.
Az körülfogja,óvja,
És vigyáz reá.
A parton,mint szentjánosbogár,
Horgászlámpák égnek.
Így üzen hadat a természet
A zajongó sötétnek.
Zajosan,félelemre nem talál okot.
Elbolondítva szívet,lelket,
Mert nagysága felmérhetetlen.
Ki nem szereti,átkozott bolond!
1990.