Február
Álmomban zöldellt a fű, csicseregtek a madarak, kék volt az ég, gyomrom nedvei örömmel dolgoztak. S a fák koronáiban érlelődött a gyümölcs.
Az emberek segítve szerették egymást. S a terített asztal mögött - mosolyok hátterében - szellő lengette simogatásában a zászlón a feliratot, hogy a munka nemesít. És éreztem, ahogy testemben formálja lelkem. Éreztem a bódító ízek kívánatát. Ahogy a színek formálják szememben tárgyakban a távolságot, hogy igazodni tudjak közöttük.
És láttam, ahogy a gőgicsélés beszédé formálódik, miközben cseperedik a gyermek. Ahogy a szépség koldusának néma ajkán formát ölt a gondolat, hogy a koldus szépsége marad... mindezt kitéve maradandón a térbe…
Aztán fájdalom ébresztette idegeiben testemben alvó lelkem. És pihegő mellemre ömlött minden ember mocska. S a szél tombolva verte kihűlő szobám ablakát. A madarak tárgyakká hűltek, magukba rejtve hangjait. Az utcán nagykabát vállát nyomta a tavasz törzse, s ágán duzzadni készült egy tétova rügy. Kezében fogatlan fűrész színesedett, s alkohol dalolt a sipka alatt. Mint eltévedt cseperedni vágyó, álltam mezétláb a hóban csodára várva, hogy álom az egész!
Asztalomon pislákol a gyertya. Fényében elmosódik a szavakban az értelem. Nejemhez bújok, magamra húzva dunyhám, behunyt szemmel álmodni készülök, pedig félek a sötétben. S csak annyit mormolok félálomban, Istenem segíts meg!
2009-02-12