Már csak emlék
Írta: tenger Dátum: Február 22 2009 20:59:06
H
Talán sokáig jártam,
Jártam messzi tájakat,
S míg nyomtam betegágyam,
Kerestem gyógyulni akaró vágyakat.
Teljes hír
Műtét előtt:
Talán sokáig jártam,
Jártam messzi tájakat,
S míg nyomtam betegágyam,
Kerestem gyógyulni akaró vágyakat.
Mennyiszer néztem az égre,
Hányszor kiáltottam: Istenem!
Segíts, hogy túl, legyel, túl,
A fájdalmas, érvágó mindenen!
De Ő csak némán hallgatott,
S tanítva hirdette csendesen,
Engem keresztre szegeztek,
S haltam rongyosan-szennyesen.
Testemen kalapácsok súlya,
Oldalamba lándzsa hatolt,
Én mégis tűrtem rendületlen,
Mit az Isten, rám a fiára szabott!
Nézek magamba, szégyenkezek,
Beleroskadok a szeretetlen sárba,
S felsírok a magasságos Égbe,
Hogy ne legyek olyan, védtelen árva!
Műtét alatt:
Rideg terem, őrült iszonyat,
Remegek, szinte vacogok,
S csak azt érzem én a beteg,
Hogy mindenki, mindenki elhagyott.
Körülöttem maszkos emberek,
Lábamat feltárni vágyó kések,
Menekülnék előlük, igen menekülnék,
Mert már szörnyen, nagyon félek!
Talán utolsó perceim peregnek,
Talán mindjárt mindennek vége,
S csak azt mondják sajnálom,
Önnek tengernyi parány volt a léte.
Óriás tű közeleg, megremegek,
A gerincem fájdalommal vádol,
Most már nem érzek semmit, semmit,
Megváltásom oly nagyon- nagyon távol.
Megreszket a levegő, sápadok,
Ímhol kinek kezében az életem,
Most már csend a lelkem őre,
S a belém nyíló szeretetlen félelem.
Percek telnek, s én merengek,
Téli, őszi hónapok apró kincsein,
Mit szeretnék egyszer majd én,
Mindenki lába elé boldogan hinteni.
Némán dolgozik a mennyek Ura,
Dolgozik testem áldott orvosa,
S egyszer csak szól vidáman,
Végeztünk, vár a pihentető kórszoba!
Túléltem, a mindenit! Ez már Igen!
Én csak csodálkozom csendesen,
S keresem a boldogságos szót,
De szavakat most nem lelem.
Műtét után:
Felnézek a keresztre, dalolok
Uram, legyen Neved áldott!
Mert új életet adtál, újat igen,
Melyre szívem, úgy vágyott!
Most újra gyógyulok, és Élek,
Újra madárdalos minden hajnalom!
Hisz ott volt velem a halál völgyében is,
Az én örök életet ígérő Pásztorom!
Feledek most minden rosszat,
A félelmetes metsző késeket,
Most csak ünneplek én, úgy,
Mint ki megtalálta a gyógyult Életet!