V.ISTVÁN KIRÁLY
Írta: gufi Dátum: March 03 2009 09:13:26
Gy

Már ifjúnak a hatalomvágy fűtötte,
Béla seregét már többször megverte.
Teljes hír


V.ISTVÁN KIRÁLY
1270-1272

Negyedik Béla és Mária gyermeke,
Az első fiú, így ő a trón örököse.
Már ifjúnak a hatalomvágy fűtötte,
Béla seregét már többször megverte.

Nem ért soha egyet apja döntésével,
Ezért jött mindig sereggel, kardéllel.
A keleti országrészt a Dunáig uralta,
Tehát az országot kettészakította.

A jogi egység azért fent maradhatott,
Apja és Isten kegyelméből uralkodhatott.
Kettőszázhetvenben Béla király meghalt,
Így már a trónra jogosan igényt tart.

Május tizenhárom a trónra lépés napja,
Apja koronáját e napon megkapja.
István hatalmas diplomáciai sikere,
Lányát, Máriát Anjou Károllyal eljegyezte.

Sikerül megtennie előrelátó lépését,
Megalapozta a későbbi Anjouk trónigényét.
Béla halála után sok az ellensége,
Ottokárhoz szökik Anna is, nővére.


E miatt kitört ismét a cseh viszály,
Háborút indított Ottokár cseh király.
De István a végén megveri seregét,
Nyélbe ütik közösen a pozsonyi békét.

Már-már úgy tűnik hatalma szilárdul,
Az Anjou királyhoz találkozóra indul.
Útban Joachim bán fiát elrabolja,
Kapronca várába Lászlót bezáratja.

A király seregével a várat ostromolja,
Közben szervezetét betegség támadja.
Saját kérésére a Csepel-szigetre viszik,
Augusztus hatodikán lelke elköltözik.

Halála előtt még az volt a kérése,
Testét vigyék el majd a Nyúl-szigetre.
A domonkosrendi kolostor templomban,
Ott helyezik őt el örök nyugalomba.

Felesége Erzsébet a kun Szejhán lánya,
Hét gyermeket szült néki ere a világra.
Megáldá az Úr őt öt szép leánnyal,
Két fiúval, Lászlóval és Andrással.

Budapest,2009.március.02