Hány emlékünk szóla róla,
Hogy a magyar tényleg jóra,
s lóra termett.
Átszövi a történelmet.
Messziről jött ősi népünk,
ám mikor e földre léptünk,
le a lóról,
jó helyen voltunk és jókor.
Arról is mesélt a strófa
rettegett fél Európa
közel, s távol
a hős magyarok nyilától.
És a magyar lóról támadt!
Egymáshoz nőtt ember s állat,
együtt éltek.
Hátast, társat nem cseréltek.
Vajon mért cseréltek volna?
S mit jelent nekünk a ló ma?
Ez a társunk,
járművünk és jó barátunk.
Bár az úton, ahol járunk,
lovat nagyon ritkán látunk,
azt remélem:
Itt a Kárpát medencében,
becsben tartjuk még a lovat,
bár repülő, autó, vonat
állt helyére.
de a magyar szerencsére,
szereti és megbecsüli,
ha teheti meg is üli,
s néha hajtja,
a lóra termett magyarja.