Elgondolkoztam azon, amit mondtál,
Őszinte szavaidért csak köszönet jár.
Nem tudom, van e még nő a földön,
Akitől az őszinte szó ilyen egyszerűen jön!
Szép az őszinte szó, még akkor is, ha bántó,
Az őszinte szó soha nem megalázó!
Én szeretlek téged, de hiába,
Részedről nincs a tűznek lángja!
Lehet, hogy nekem sem kellett volna égnem,
Szerelmedért versről versre sietnem,
Sok minden lehet, de egy biztos,
Amit éreztem az elkápráztatott!
Még a gondolat is szép volt,
Benne őszülő remény lakozott.
Az Ibolyakékben boldogságot véltem,
Most is szembe szaladtam a széllel!
Mint fuldokló reménytelenül úszok,
Az árral egyáltalán nem bírok,
Szerelmes szívemnek keserű parancsot adok,
Csituljon, mert tőled szerelmet nem kapok!
Életemben te voltál az Ibolyakék korszak,
Szívembe ezt a szerelmet varázsoltad,
Neveddel búcsúzok az ajkamon,
Minden tűnőben, mint ez az utolsó alkalom!