Szabad
Írta: Szam Dátum: August 17 2007 07:45:50
Szívéb?l kitépi, eldobja magától,
Ami összekötötte ?ket, az többé már nem gátol.
Teljes hír
Szabad
A képed nézem s emlékszem talán,
Volt egyszer egy barna fiú s egy fehér lány.
Akik éltek s reméltek valamit,
Úgy gondolták, majd ketten együtt lesznek valakik.
Az évek csak múltak sebesen,
Az eltöltött szép percek gy?ltek rendesen.
De a fiú s a lány egyaránt,
"Azt" a percet várják még most is talán.
A percek is elmúltak, elt?ntek hírtelen,
S a várakozásból megszületett a félelem.
Ez a félelem nem testi félelem volt,
Hanem az egyedül lét a magány, s ez tarolt.
Szívüket tarolta s nyomta a kín,
S tudták jól szívük ezzel már el nem bír.
Együtt éltek három hosszú évet
És reméltek egy sokkal szebb, s jobb külön életet.
Hogy mit?l reméltek? S ez miért nem jött el?
Hát mert a fiú valakinek azt mondta: "Ez a lány már nem kell!"
A történet aztán itt fordult egy nagyot,
A fiú s a lány ismét összetalálkozott.
Bár a lányban többé már nem volt bizalom,
Azért reménykedett benne, a fiú többé már nem hagyja ott.
De a lánynak el kellett mennie messzire, elutazott.
Oda hová a fiúval el nem juthatott.
Tíz nap voltak távol, egymástól messze,
E közben a fiú szemét másra vetette.
Eljött a nap mikor a lány hazatért,
Érkezésekor még nem látta kedvesét.
Próbálta hívni, de mind hiába
A fiú nem adta magát a lány tudtára.
Aztán egy nap múlva a fiú felhívta
És tudatta vele, hogy nincs munkáltatója.
Kirúgták ?t és mind hiába,
Felhívta a lányt szörny? nagy bajába.
A beszélgetés megvolt, de akkor nem derült ki,
Hogy a fiút jobb többet nem hívni.
Hisz a szül?k adták a leány tudtára,
Megcsal ez a fiú, te hófehér leányka.
A lány nem tudta bánatát, hogy leplezze
Inkább elbújt egy szoba kicsiny szegletébe.
Hogy fájdalmát ne lássa senki soha,
Úgy gondolta el megy majd "ODA".
Elmegy oda ahol senki se bántja,
Ahol lesz barátja, családja.
De az élet megint másképp hozta. ? úgy gondolta:
Ér-e annyit ez a fiú, hogy életét magától megfossza.
Hát úgy gondolta nem ér bíz az annyit,
Inkább elmegy innen, elköltözik.
És most itt járunk, a lány gondolkozik,
Elmegy innen, tovább áll megint.
Talán nyugalmat és békét hoz majd neki.
Talán a nagy városban majd lakik valaki,
Aki szívét ellopja és eltompítja agyát,
Nem fog gondolni a fiúra soha már.
Szívéb?l kitépi, eldobja magától,
Ami összekötötte ?ket, az többé már nem gátol.
Ledobja a láncokat és újra szabad.
Élheti életét boldogan és most már neki is mindent SZABAD.
2005. augusztus 26.