Békés szigetek rejtekén
Hol nincs magány, fájdalom,
Én a végtelenségben hullámzó,
Szelídségben élő tenger, ott lakom.
Tanúja vagyok a hajnali pírnak,
A holdban ringatózó szavadnak,
Mely ékessége volt mindig,
Mandulavirág életű dús ajkadnak.
Csendes hegyek árnyékában,
Hol egybefonodott, a szeretet,
Ott tanultam meg, én kimondani,
Árulás nélkül, hűségben nevedet!
Ma is látom, s érzem magamon,
Ahogy szereteted engem elkisér,
S érzem magamon, jeges szorításod is,
Midőn engem a valótlanság szele megkísért!
Olyan jó hogy vagy nékem,
Hogy ma is ringatod álmom,
S hogy ma is együtt járhatunk,
A néked adatott, csodálatos tájon.
Megtaláltalak,én tégedet,
S most a csillagokkal üzenem,
Hogy ki szívemben él örökké,
Azt én soha, de soha nem feledem!