Elállott az eső, az út is felszáradt,
táncot járt a szellő, amíg el nem fáradt.
Kertkapum kitárom, hiszen megérkeztem,
ezernyi virágom, ím üdvözöl engem.
Cseppnyi faház ott áll, a diófám mellett,
két kezem munkája, ekkorára tellett.
Faház előtt asztal, két kis kerti paddal,
ha itt üldögélek, mindig megvigasztal.
Első dolgom, amit mindig megcsinálok,
nagy-nagy figyelemmel lassan körbejárok.
Minden egyes növényt én magam ültettem,
tíz éve gondozom sok-sok szeretettel
Csak egy puszta volt itt, mikor megszereztem,
sok pénzembe került, míg bekerítettem.
Eső után, ha már a fű is felszáradt,
átvizsgálom mind a harminc gyümölcsfámat.
Érte-e lisztharmat szegény almafákat,
barackfám tönkre megy, ha tafrina támad.
Permetezni kéne, hisz’ eljött az óra,
szőlőmet támadja a peronoszpóra.
Szilvafa levelek, lám lyukasak lettek,
ágvégen csámcsognak már a levéltetvek.
Piacon is voltam, és mert vettem párat,
el kéne ültetni már a palántákat.
No és a kert végén, a veteményes részen,
kikelt-e a zöldség, azt még meg kell néznem!
Újhagymámnak szárát már a nyulak eszik,
pirosló cseresznyém a madarak lesik.
Rengeteg a munka, hogy fogom ezt bírni,
pedig már ideje a füvet is lenyírni.
Fáradtan leülök padomra egy párszor,
halk harang kongatja a dallamát távol.
Esteledik immár, mindent megcsináltam,
elzsibbadt a lábam, megfájdult a hátam.
Ma is elkövettem, amit megtehettem,
köszönöm én Uram, hogy ismét itt lehettem!