Vers Michelangelo szobrára, az Éjre
>
> Ez itt az éj. Zord angyal keze véste.
> Az égből jött hozzánk, nem földi test.
> Alvó szobor, mely vár az ébredésre.
> Érintsd ujjaddal és beszélni kezd.
>
> /Giovanni Battista Strozzi/
>
>
> * * * * *
>
> Michelangelo válasza
>
> Aludni jó; jobb lenni béna bálvány,
> a szenny s a romlás esztelen korát
> nem látni s így heverni, néma márvány -
> ne nyúlj hozzám. Menj csendesen tovább.
Ha jő az éj, minden sötét.
Rejti a szobrászt és szobrait.
Nem tudni, kontár, vagy ihletett
művész hagyta a szobrot itt.
Hajnalig bízhatsz, hogy műremek
rejlik a sötét éj alatt,
de lehet, hogy a kelő nappal
a remény, s a hajnal együtt hasad...
Jól mondta Róma reneszánsza,
bármi mocsok a felszinen
ragadhat, kophat, de alatta
a remekké vésett kő pihen...
Rohan az élet, és futsz Te is,
nem időzhet el tekinteted.
Esélyed sincs, hogy tapintásra
használd piszkos, kérges kezed.
Szemed harsány neoncsövekre
vetül, alkonyi árnyakat
nem látja. Rád a napsütésből
rögtön a sötét éj szakad.
-
Lesz még vajon oly' állomás,
ahol lelkeink utólérnek?
...Mert így sok értelme nincsen
a velünk kitöltött térnek...