Leveled olvasván…
Rám tör a talány,
Vajon nem e álom miben élek,
Vajon minden igaz mi e majd másfél év alatt történhetett?
Nem tudom,
Nem is igazán értem,
Hogy az élet miképp tűntethetett így ki figyelmével?
Nem adott egész életemre kerek egész családot,
De cserébe megkaptam tollát, mivel a magam képzeletében istent játszhattam,
S minek sok tintájával, titokban, tudatlanul, utánad sóvárogtam.
S jött a nap, mikor a szív tovább nem hallgathatott,
Egy éj, mi a jövőt úgy változtatta meg,
Akárcsak képzeletvilágomban, én a történet szálakat.
Úgy követték egymást a napok, s a könnyes vágyódások,
Mint homokszem a homokórában, gyors iramban,
Ahogy visszapillantok arra az időszakra, nedves arcom a meghatottságtól.
S bár talány e nagy áldás,
Miképp kaphattam meg én e szép ajándékot ilyen fiatalon,
És nem hazudok, ha azt mondom, míg élek erre emlékezni fogok.
Szép szavak, könnyű ígéretek szellője mi gondolataidat megérintheti most,
De itt van kezemben őszintén dobogó szívem,
Mit most kezedbe ajánlva adok át neked, hogy higgy nekem, ez szerelem.