HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM
I.rész
Csizmám felöltöttem,
hátamon tarisznyám,
látogatni megyek téged gyönyörű hazám.
Bár a történelem
darabokra tépett,
A lelkemből soha senki nem töröl ki téged.
A Vajdaság földje,
meddig a szem ellát,
mint dús emlő táplálja szorgos gondozóját.
Érett búzakalász
ring, mint szelíd tenger.
Betelni nem lehet, szép óarany színével.
Sárga napraforgó
millió tányérja,
délceg tartással a fénylő napot bámulja.
Kukorica zöldje
a horizont szélén,
bárányfelhőkkel randevúzik az ég kékjén.
Egy növény sem kérdi
mely nemzet fia vagy,
szorgos munkáért hálából táplálékot ad.
Elérve úticélom
első állomását,
meglátom Pétervárad híres óratornyát.
A vár falai közt
idézem a múltat,
alattunk a vén Duna vize hajókat ringat.
Egykoron a város
szebb időket látott,
útjain és házain, nyögnek a bús századok.
Folytatom utam,
jön Nándorfehérvár,
szívem hevesen ver, rám fenséges látvány vár.
A Duna, a Száva
ölelő karjában,
dicső múltunk vára áll, büszke méltóságban.
Szerb zászló lengedez
félelmetes ormán,
szemem könnytől homályos ezeket meglátván.
Megelevenednek
a történelmi képek,
Hunyadi, Kapisztrán és Dugovics, amint tettek.
Búcsúzóul nézem
a torony harangját,
hallom zengi a régmúlt győzelmi mámorát.
Elindulok haza
fájó érzésekkel,
vissza-visszapillantok hálás szeretettel.
Megnyugtatom magam,
hisz mást nem tehetek.
A sorsunkról kegyetlen Nagyhatalmak döntöttek.
Budapest, 2009. július 01. Albert Ferenc