Majd ha a szónak becsülete,
A versnek igéző lesz hajnala,
Akkor jön majd el, csak is akkor,
Parnasszusnak igazszívű angyala!
Őt nem hajtja irigykedő gondolat,
Ő elmerül csendes rímek tengerén,
S ő ilyenkor is nagyon-nagyon boldog,
Mert látja a 21. század verselő emberét!
Látja a múzsa csókjával itatott éjszakát,
Látja ábrándos hajnalok, táncos reggelét,
Mellyel az áldott napkorong fényessége,
Köszönti, verssorokban élő, drága kedvesét!
Látja minden- minden küzdelmem,
Látja, ahogy lantom, újra felveszem,
S én csak hallom, újra, meg újra,
Bravó költő! Ezt már szeretem!
Minden sorodnak igaz életet adok,
Míg életednek van édes- dús hajnala,
Ezt az ígéretet adom neked, te költő,
Én a Parnasszusnak verselő angyala!
Soraid nem vesznek soha, soha kárba,
Léted Parnasszus hegyén, élő, és eleven,
Tudod mit jelent ez te, tengernyi költő?
Hogy védjegy van a te egyszerű neveden!
E föld megvethet, és elnémulhat!
De soraid akkor is örizni fognak téged,
Mikor te már Parnasszus édes angyalával,
Sétálgatsz odafenn, a rímes mezőn, és réten!