MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN II.rész
Írta: gufi Dátum: July 11 2009 15:53:02
A

Ugyancsak hatalmas az emberáldozat,
Harminchatezer olasz a harctéren maradt.
A magyar egységek közül tizenhétezer,
A harcok színterén vértócsákban hever.
Teljes hír

MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
II.rész

Egy éve tart az esztelen, féktelen öldöklés,
A nagyhatalmaknak ez még mindig kevés.
A fegyverkezési verseny folytatódik tovább,
A nacionalista szellem a tetőfokára hág.

Németország betöltené a vezető szerepet,
Anglia szívesen uralkodna a tengerek felett.
A Monarchia nemzetek felett akar állni,
A francia a németen akar revánsot venni.

Ezen szemlélettel a harcok folytatódnak,
Nehéz már követni a csapatmozgásokat.
Az északi, a déli, a keleti és nyugati frontok,
Harci repülők az égen, a vizeken hadihajók.

Az osztrákok ismét elfoglalják Belgrádot,
És a doberdói fennsík is újból vérben ázott.
Az olasz veszteség tizennégyezer ember,
Honvédjeink közül életét veszti kilencezer.

A tengeralattjárók is szerephez jutnak,
A németek elvesztik „Prinz”hadihajójukat.
A Monarchia egyik tengeralattjárója,
Olasz utasszállítót süllyeszt a neve „Ancona”

November tizedikén újabb olasz kísérlet,
A doberdói fennsíkon eredménytelen lett.
Immáron a negyedik isonzói csata, mérlege:
Elfolyt hétezer olasz, négyezer magyar vére.

December hetedikén Károlyi Mihály gróf,
A képviselő házban szorgalmazza a békeakciót.
Érdemleges eredményt semmiben nem hozott,
A Monarchia csapatai folytatják a harcot.

Montenegró januárban jelenti, kapitulál.
A központi hatalmak februárban már Tiranánál.
Ezerkilencszáztizenhat, március nyolcadika,
Isonzónál újra csődben az olaszok támadása.

De ismét csak halálba megy tízezer katona,
Ebből négyezret hiába vár magyar családja.
Májusban itt a Monarchia kezdene offenzívát,
A kezdeteknél elakad, nem folytatja tovább.

A keleti fronton az oroszok előre törnek,
Volhínia és Székely-Bukovina az övéké lett.
Károlyi Mihály lemond, üres elnöki posztja,
Szörnyen dühíti pártja németbarát politikája.

Augusztusban a hatodik isonzói csatában,
Kegyetlen a véráldozat, de minden hiába.
Az olaszok nem tudják a frontvonalat áttörni,
Kilencvenezer embernek meg kellett halni.

Ötvenezer olasz halott, negyvenezer magyar,
A doberdói fennsík ismét csak vért facsar.
Augusztus tizenhetedike, ez egy aljas nap,
Románia az antanttól területi ígéretet kap.

Ezért huszonhetedikén, hadüzenet után,
Betörnek Erdélybe és ott előre nyomulván,
Szeptember közepén már Brassóban járnak,
Pár nap teltével, egész Petrozsényig jutnak.

Szeptember tizennégy, Isonzónál újabb csata,
Ez már a hetedik, ismét nagy az áldozata.
Harminchétezer ember élete lealkonyul,
Tizenötezer magyar család gyászba borul.

Keleten végre sikereket könyvelhetünk,
Újra van Petrozsényunk, Brassónk s Nagyszebenünk.
Október kilenc, a nyolcadik csata Isonzónál,
Most negyvenkétezer emberre vár a halál.

Szeretteik ezután már hiába várják haza,
Nem tér magyar földre tizenkilencezer katona.
Három hét múlva újra szólnak az ütegek,
A doberdói fennsík ismét csak megremeg.

Kezdetét veszi a kilencedik kemény ütközet,
Könyörtelenül emészti az emberéleteket.
Az olasz egység harminchétezer halottat számol,
Újabb harmincegyezer búcsú a magyar hazától.

Novemberben meghal első Ferenc József,
Utódja, negyedik Károly néven magyar király lesz.
Decemberben átveszi a főparancsnokságot,
Egy hét után megteszi a rég várt békejavaslatot.

Harmincadikán az antant ezt elutasítja,
Közben Károly fejére kerül a Szent Korona.
Wilson elnök ajánlja a békeközvetítést,
Tizenhét januárjában tesz erőfeszítést.

A német,… tengeralattjáró-háborút hirdet,
Egy amerikai hajót rögtön el is süllyeszt.
Az USA ezért hadba lép az antant oldalán,
A németeknek hadat üzen az amerikai kormány.

Május tizennegyedikén ismét olasz kísérlet,
Az isonzói vonalon a tizedik kemény ütközet.
Három hosszú hétig tart a véres offenzíva,
Az ellenség ismételten vissza van szorítva.

Ugyancsak hatalmas az emberáldozat,
Harminchatezer olasz a harctéren maradt.
A magyar egységek közül tizenhétezer,
A harcok színterén vértócsákban hever.

Május huszonharmadikán lemond Tisza István,
Vele együtt távozik az egész magyar kormány.
Június tizenötödikén, Eszterházy Móric,
Miniszterelnökként a házban felesküszik.

Kilencszáztizenhét, június huszonhatodika,
Amerikai katonák érkeznek Franciaországba.
Harci rendben felállnak a német arcvonalnál,
Az első közös támadás nem nagy sikerrel jár.

Augusztus elsején tizenötödik Benedek,
A pápa békére szólítja a harcoló feleket.
De hiába, kik a bársonyszékekben ülnek,
Saját katonáik felett véres pálcát törnek.

Vége a második résznek.
Budapest, 2009. július 10. Albert Ferenc