Viharos tenger
Az ég már nem kék, mint a tenger,
Nincs hasonlóság, semmi jel,
Ami azt mondaná, hogy valamikor
Mindez itt oly nyugodt volt.
Mert most a tenger vize sötét,
Felette összetörik az ég.
Vad vihar tombol közöttük
Minden fény eltűnik mögöttük.
Sötét felhők között a villámok,
Mint kis, de fényes lámpások,
Gyakran át-át cikáznak az égen,
És gyorsan alábuknak a vízben.
Vadul hullámzik a tenger,
Mindent mi rajta úszik, elnyel.
A távolban már csak egy hajó úszik,
Majd a horizont mögött eltűnik.
És a dallam, amely most szól,
A nagy égi zenekartól,
Amely most mindent elmesél,
Ahogyan hangosan zenél:
Mikor a vad tenger csapkod,
Megpendülnek a húrok.
És mikor az ég nagyot dörren
A trombita s a dob szólal meg…
Minden oly sötét és féktelen,
Lesz-e a láthatár újra végtelen?
Lesz-e még a viharnak vége,
Vagy itt sose lesz már béke?
Az ég nem kék, akár a tenger,
Nincs hasonlóság, semmi jel,
Ami azt mondaná, hogy valamikor
Majd újra csend és béke honol.