Harc
Csak lépd át a tudatod küszöbét,
Nézz magadba,
Érezd lelked égető tüzét!
Ha minden összeomlana,
Apró parázsként villan fel a félelem,
És felszínre tör mellette minden más érzelem.
Küzdj!
A félelem erőt ad,
Harcolj azért, kit szeretsz,
Védd meg, takard el,
Különben érte nagy árat fizetsz!
Küzdj!
Harcolj, míg szemedben ég a láng,
Kardodat emeld,
Sújts le rá,
Ki oly sok fájdalmat okozott,
De most mindezt neki visszaadod.
Küzdj!
Bár már látod a fényt,
S hallod az angyalok dalát,
Még nem ér el a vég,
Csak harcolj még tovább!
Küzdj!
Igen, harcolj még ellenem!
De látom, erőd lassan elhagy,
Kardom kettőnk felé emelem,
S én is látom az angyalokat.
De folytasd a harcot tovább,
Küzdj mindörökké,
Mert bár mindketten holtak vagyunk már,
Még legyőzhetnél.
Mert az érzések téged még mindig kínoznak,
Szinte hallom fejedben a sikolyokat,
S szemedben ott ég a láng,
De nem érzem, ahogy a penge megvág,
Mert itt már csak egy dolog, a lélek fáj.