HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM Kolozsvár
Írta: gufi Dátum: September 04 2009 10:58:24
M

Kolozsvár a szép város,
tudom, érzem engem vár,
de még Élesd és Bánffyhunyad temploma is áll.

Teljes hír


HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM
Kolozsvár

Csizmám felöltöttem,
hátamon tarisznyám,
látogatni megyek téged gyönyörű szép hazám.

Hűs szellő kopogtat
faházam ajtaján,
kedves vándor hosszú az út, ami ma még vár reád.

Kolozsvár a szép város,
tudom, érzem engem vár,
de még Élesd és Bánffyhunyad temploma is áll.

Könyörtelen az idő,
mint szélvész úgy rohan,
Istenem, hisz mindenhol oly sok látnivaló van.

Kissé jobb a helyzet,
mint az első két nap,
nem olyan autógyilkosok erre felé az utak.

Kolozsvárra érve,
a Mátyás király térre,
Szent Mihály temploma meghív vendégségbe.

A tér már évek óta
körbe bedeszkázva,
Nagy Románia Párt, mintha valamire várna.

Gondolják magukban,
a nép amnéziás lesz,
elfelejti Mátyást, ki egykor magyar király lett.

Nagyon közel ide
a ház ahol született,
a kicsiny Hunyadi egy ideig itt is nevelkedett.

Szűk kis utcák között,
színes a forgatag,
mint középkori bazár, a zsúfolt ajándék piac.

Kegytárgy, csecse-becse,
mind, mi Mátyást idézi,
ízletes, magvas perecet árul egy kedves néni.

Látnivaló bőven,
kapkodom is fejem,
előttem a híres Babes Bolyai Tudományegyetem.

A Farkas utcai
református templom,
gótikus stílusban, gigantikus falazata ódon.

Előtte egy Szent György
lovasszobor másolat,
amit hajdanán a kolozsvári fivérek alkottak.

Pár lépésre innen
a megmaradt várfal,
felújítva, büszkén áll a szabók bástyájával.

Sétám továbbvezet,
most a Bánffy palota,
a szépművészeti múzeumnak mai otthona.

A piarista templom,
a Házsongárdi temető,
a kétágú és kakasos templom mind megnyerő.

Fel a fellegvárba,
omladozó lépcsőkön,
jó kis gyalogtúra, senki meg ne lepődjön!

Odafent a várkapuk
életveszélyes romok,
falainak tetején, ifjú szipósok és narkósok.

Gaznövény és folyondár
mindent betakarnak,
jó terep a szegény, nyomorult hajléktalannak.

Kissé félelmetes,
látványa elszomorít,
pár méterre innen viszont, luxus szálloda virít.

Lejjebb, odébb, égig ér
egy hatalmas acélkereszt,
tovább presszó-terasz, hol panorámát nézhetsz.

Megint elfáradtam,
testem s lelkem fáj nagyon,
hisz ez is magyar város volt valaha egykoron.

Elindulok ismét haza
fájó érzésekkel,
vissza-visszapillantok hálás szeretettel.

Nyugtatgatom magam,
mást most sem tehetek,
sokszor mondtam, felettünk idegenek döntöttek.

Budapest, 2009. szeptember 02. Albert Ferenc