Én csak csendben mosolygok,
Csak csendben ölelem álmaid,
S festem ezernyi élő színekkel,
A hajnalok csókjával élő tájaid!
Emlékszel? Szellő voltam én,
Egy apró, ici-pici szellőcske,
Ki egykor melletted sétálgatott,
Szégyenlősen, egy aprócska felhőbe!
Aztán voltam őszinte mosolyod,
Voltam egy apró Igen, ajkadon
Mely örömet varázsolt oly sokszor,
A veled megélt örök-öröm hajnalon!
Csillogó apró hegyi patakként,
Hűss vizek dallamát játszottam,
S miközben te arra jártál felém
Én egy csodálatos szépet álmodtam!
Hegyi patakból, tenger lettem,
Hullámok szelíd, érző dalnoka,
Ki akkor is játszik boldogságban,
Ha jön az életnek fájó alkonya!
Most arcom nézed szüntelen,
Keresed-kutatod az én útjaim,
Hol egymást érik a szeretet szavak,
S a léleknek egybeforrt kútjai!
Ha felnézel a magas Égre,
Láthatsz több ezer csillagot,
Mely fények -fényével játszott,
S majd egyszer, csak itt hagyott!
Itt hagyott, hogy vigyázzam,
Vigyázzam, törékeny hajnalod,
S azt az aprócska kis álmot,
Melyet hozott, szívedben élő angyalod!