Bolero Írta: sziszifusz Dátum: September 13 2009 05:55:32M
Jöjj érzem ahogy lüktető homlokod
ujjaim begyén éled,
ahogy zenél áramló véred
és ritmust dobolva rámfonod
lényed harmóniáját.
Teljes hír
bolero
(szerelmi kettős)
Tadadadam tadadadam tam dam
tadadadam tadada-tadada-tadadadam
- Sikít az éj, üvölt a kéj benned.
gyere ne félj, tied a szirt foka enyém a mély...
Tadadadam tadadadam tam dam
tadadadam tadada-tadada-tadadadam
- Sodor az ár, aranymadár lényed,
repülj le rám, forró a testem és kíván a szám.
***
- Jöjj repüljünk egy csodás dallamon át
ahol vadgalamb dalol,
miként angyal sípja szól.
Suhanjunk színek tarka ladikján,
fessük át szellemünk tavát.
Jöjj töltsünk el egy meseszép délutánt
ahol lágyan fúj a szél,
s könnyű titkokat mesél.
Vedd fel szép csillogó ruhád,
amely olyan mint a kék ég.
Jöjj ködös álomból öntött valóság!
Gyere itt a két kezem,
megint veled vétkezem
a gondolat szétnyíló ormán,
ahol befogad a mélység.
Jöjj érzem ahogy lüktető homlokod
ujjaim begyén éled,
ahogy zenél áramló véred
és ritmust dobolva rámfonod
lényed harmóniáját.
Közel vagy de mégis míly messze...
Szemed villanása megvakít!
Nem látom hozzád az utat
pedig közel van a híd.
Hallom ahogy vadul hívogatsz:
- Sikít az éj, üvölt a kéj benned.
Gyere ne félj, tied a szirt foka enyém a mély.
Elér a vágy, izzad az ágy, tedd meg!
Ne tétovázz, ölelj míg ennyire magas a láz...
- Széttárom karom ha kellek még neked!
Elugrom, repülök feléd,
csak mondd, hogy szeretnéd!
Zuhanok bódultan hozzád,
vánkosod illata vár.
Szorítom dallamod mely völgyedbe hív
tarka virágjaid közé,
ahol örömöm kancsója
pompás szirmaidat öntözné,
itatná szelíd szeretettel...
Fogadj hát mélység, fogadj be magadba!
Zárd kulcsra édes börtönöm!
Örökre belédköltözöm...
Veled élem át életem dalát,
Te csak susogd vad ritmusát:
- Sikít az éj, üvölt a kéj benned.
Gyere ne félj, tied a szirt foka enyém a mély.
Elér a vágy, izzad az ágy, tedd meg!
Ne tétovázz, ölelj míg ennyire magas a láz.
Sodor az ár, aranymadár lényed,
repülj le rám, forró a testem és kíván a szám.
Simulj belém, szeretlek én téged,
Te vagy a fény, hullámod perzseljen, legyél enyém!
Napkitörésben hajlik a hajnal,
együtt halunk e szenvedélydallal.
Őrült tüzünk hamvát mint mennyei mannát,
szétszórja viharunk ereje!
Behinti vele a szunnyadó határt.
De nézd! A föld álmától részegen
tűzvörös selyemrózsát terem.
Porunkból friss szerelmet sző
a soha meg nem nyugvó idő,
ecsetje szétkeni alvadó cseppjeit.
Új dimenziót vetít a bágyadt égre,
szétszakítva a látóhatárt!
Villámok erdeje hasít dübörögve,
sólyommá téve az aranymadárt!
Sikít az éj üvölt a mély, - végre.
Te vagy a kéj, szenvedésem vége.
Repülök még de szétfeszít a dallam,
gyűlölöm magam mert szeretni akartam!
Villan a kés, vérfoltos a penge,
elpusztulunk űrsírba temetve.
Rémülten nézel, rángatod a holdat,
de már nem segít a fényes csillagmúltad.
Enyém lett fényed, Tiéd lett életem,
erre vártam, hogy csak ezt add nekem!
Gyengül már őserőm, vágyom a csendre
de beleordítok a világegyetembe
még egy utolsó önfeledt fohászt,
megáldva ezt a gigászi nászt!
Hogy ölelj még, fogd a kezem,
miközben érted vérzek el,
mert együtt lüktet már - dobban a két test,
hallgasd a halkulót az igazi vétkest...
Tadadadam tadadadam tam dam
Tadada tadada ta da d...a....dammm----------
M