Ölelj úgy, mint aki boldogan issza a gyönyört,
én szerettelek volna, de a karom eltörött.
Bár lelkem azúr égen futó felhőkre vágyott,
de mégis esős, sárral borított tájat látott.
Úgy szerettem volna a Napot, mely fent ragyogott,
elégni forró szerelmében, de elvakított.
A boldogság vak dervisként a szobába bolyong,
az ő szentélye, s a lég jázmin illatot ontott.
Ha nem hallik a szél és víz szaggatott siráma,
tűnik a felhő s hallgat a szökőkút sírása.
S a lég helyett bársonyos bőröm ontja illatát,
nyisd újra előttem szíved vasrácsos kapuját.
Ölelj úgy, mint aki boldogan issza a gyönyört,
én szerettelek volna, de a karom eltörött.
Bár lelkem azúr égen futó felhőkre vágyott,
de mégis esős, sárral borított tájat látott.