Úgy döntöttem egykoron,
Hogy én bátor ember leszek,
S ami pénzt majd megkapok,
Azon egy jó nagy, tükröt veszek.
Tükröm elé állok majdan
S úgy vizsgálom magamat,
Mert nem szeretném megérni,
Hogy hazugság eméssze szavamat!
Hazugságban nem élhet a poéta,
Mert bizony akkor sorainak vége,
S ha elveszik a verselő becsület,
Mit kap akkor majd, szegény népe!
Poéták, poétái, elő a tükröket,
Vizsgáljátok ám jól a szavakat,
Mert nem mindegy, de nem ám,
Hogy mi terheli le az életunt agyakat!
Sokan várnak az ébresztő szóra,
Várják, hogy tanúságot tegyünk,
Mondván, úgy is oly termékeny,
A mi Parnasszus létű hegyünk!
Igen termékeny és megáldott,
Mindig, míg élő minden pillanat,
Melyben születik egy igaz vers,
Ott benn, az érző költői szív alatt!
Lehetnek olyan korok, lehetnek,
Mikor hamisan csengenek a szavak,
De jól jegyezd meg, én testvérem,
Az igaz költő mindig az Égen halad!
Az égen halad, szinte tündököl,
Feloldozza az átoknak vad láncát,
S megénekli majdan tiszta szívvel,
Angyalok éjjelének tisztaszív táncát!