Amikor szemünk összenézett,
amikor kezed tétován
kereste érintésem.
Amikor szavaink bármit szóltak
mindig egymásnak válaszoltak.
Bár még gondolat sem született,
de a hangulat már ott lebegett
köztünk, egy régvolt érzés,
mely pislákolni kezdett.
Ez volt a kezdet.
Ó, milyen nagyon vártalak
s te milyen nagyon vártad azt,
hogy megláss, fogjad két kezem
és elmeséld a végtelen érzést,
ami egyre jobban tör
s ha nem lehetsz itt, meggyötör.
Emlékszel? Együtt olvastuk
a szentírási mondatot,
hogy "lettek egy testté, és a kettő egy"
Ez volt számunkra ott az egyszeregy.
Vágytuk, hogy összekössük életünk
amit mostantól együtt élhetünk, majd
Emlékszel az éjszakára ?
Mikor nem voltam én ,
csak te voltál, értem.
És nem voltál te
csak én voltam, érted
és így lettünk eggyé, egy test
egy vágy, egy lélek.
Ha rá gondolok megint
arra a forró éjszakára,
az izgalom és mámor
kerít hatalmába.
Ott, akkor minden más volt,
a szálloda, hol voltunk szinte lángolt,
az igazi, mindent elsöprő nász volt.
Az évek, melyek egyre, egyre szálltak
engem karodban mindig megtaláltak.
Együtt küzdöttünk, gondolkodtunk.
Egymással néha vitatkozunk.
Cipeltük súlyát a közös létnek
s boldogok voltunk, mikor könnyebbé lett.
Mos az esti langymelegben
két pohár borocska mellett
itt ülünk kis házunk teraszán.
Beszélgetünk.
Emlékszel?, mondja szám
Te pajkosan mosolyogsz rám.
S bár hajunk őszbe fordult már
de szívünk emlékszik még rá,
hogy "egy test, egy lélek, egy a vágy
és még vár ránk a hitvesi ágy.