A hársfán túl
Írta: janus Dátum: September 06 2007 05:09:02
Nyárfa integet a szikrázó hold ezüstjében,
Ahogy haza indulva vissza-visszanéztem.
Teljes hír
Lépkedem, talpam monoton pecsét
Az úton hagyja létem egyszer? jelét.
Mintát rajzol, üzen, hogy itt jártam
Hosszú évek multán haza találtam.
Haza jöttem, fájdalmas a régi táj
Lelkemben az érzés sikoltó sirály.
A régi házat szemem hiába kutatja
Mint sírhalom, helyét domb mutatja.
Nincs már eresz s alatta fecske lak
Nem kacsint búcsút, az ablakon a nap.
Nincsenek falakig ér? gyermeki álmaim,
Csak gazos domb, s rajta remeg? lábaim.
Elt?nt a nyáj, a kos s a kolomp hangja,
Nincs már puli sem, hogy visszahozza.
A pásztor sem faragja pipázón új sípját,
S nem törli homlokába kopott inge ujját.
Csak a f?zfa áll ott a földes út mentén
Akár régen, szomorú, árnyéka egy lepkén.
Pitypang virágán szárnyát nyitja-zárja
S felröppen riadtan, s én indulok utána.
Fehéren vakító fekete apró pöttyös szárnya
Ide ül, oda száll, s szemem sehol sem találja.
Tovat?nt, csak a pillanat mi lelkemben maradt,
S szemem a távolban zöldell? legel?re tapadt.
S megállok, ruhámba bogáncs kapaszkodik,
Az égen bíbic jajong, leszáll, sopánkodik.
Mutatja, hogy gyenge s törött a szárnya
Menjek gyorsan fogjam el, siessek utána.
De hiába hív, e darabot ismerem már régen,
? a pusztában a legnagyobb, életh? színészem.
Mert amit játszik az egy igazi nagy dráma,
Engem jobbra hív, mert balra van kicsi fiókája.
De megnyugtatom, mégis csak utána megyek
A kis csatorna partján majd megpihenhetek.
Messzir?l látom nádas dimbes-dombos partját,
A szél orromra köti az iszapos víz finom illatát.
Béka kórus fogad, szitaköt? röppenve táncol,
Hínár lebeg a vízen s szememen ködös fátyol.
Üldögélek a parton, s idézem a régi szép nyarat,
Mikor lubickoltam s bámultam a fürge halakat.
Árnyék nyúlik nagyra, s félek, hogy elszakad
Mellém ül az est, az id?, hogy mennyire szalad?
Vadkacsák írnak nagy V bet?t a nyugodt vízre,
Majd aludni térnek a lándzsás gyékény tövébe.
Tücsök ciripel, bújik a hold, szöknek a színek,
Hárs illata ölel, jókedv?en a haza felé megyek.
Emlékeket szedtem, s lelkembe gyömöszölöm,
Arcomon gondtalanul lógatja lábát, az öröm.
Nyárfa integet a szikrázó hold ezüstjében,
Ahogy haza indulva vissza-visszanéztem.
Utolsó pillantásom szakítom a kedves tájról,
Fájón búcsúzom, mint gyermek édesanyjától.
H