Jöjj fekete éj, eressz szememre álmot,
had feledjem el,
e- csúf átkozott világot.
Had takarja el, lelkem ablakát pillám,
jöjj sírhant és
borúlj szemfedő rám.
Ó kilátott már ennyit szenvedni népet,
kín- bubánat el,
hisz e- nyugalom megillet.
Hős Árpádnak ti, büszke nemzeti vagytok?
Kelet jármában most,
még is nehéz igát húztok?
Ez jó földbe ép szemet hiába hintek?
Ez állott vízbe sarat hiába ejtek ?
Az emberek, bár így nevezni kár,
vakok, szegények,süketek.
Rabok! Szegények! Emberek !
1977, tavasza.